A szervezőké a felelősség a rendőrség szerint

Nem egyeztettek a rendőrséggel.

 

Budapest Főváros Önkormányzata és a Szivárvány Misszió Alapítvány, mint szervezők – annak ellenére, hogy azt a rendőrség megtiltotta – nem álltak el a „Budapesti Büszkeség (Budapest Pride)” megtartásától. A rendőrség álláspontja változatlan: a rendezvény a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó tiltott gyűlés.

A szervezők jelentős számú résztvevőre számítanak, ennek ellenére a biztonsági intézkedésekről nem egyeztettek a hatósággal. A tiltott gyűlés megtartásának kockázatát tovább növeli, hogy annak tervezett helyszínén, azonos időben több, a gyülekezési hatóság részéről tudomásul vett rendezvényt is megrendeznek.c

A tiltott gyűlés szervezése, az azon történő részvételre felhívás bűncselekmény. A szervezőket – büntetőjogi felelősségük mellett – a gyűlésen esetlegesen bekövetkező károkért is felelősség terheli. A hatóság vizsgálni fogja a szervezésben részt vett valamennyi személy büntetőjogi felelősségét.

A gyűlés biztonságának fenntartása a szervező felelőssége. A rendőrség a gyűléssel kapcsolatban a rendőrségi törvényben meghatározott feladatait maradéktalanul teljesíteni fogja.

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.