Hauser Péter független képviselőként is ugyanúgy szavaz a testületben mint korábban
- Budaörsi INFÓ
- 2025 február 10.
(Budaörs, 2025. február 10. – Budaörsi Infó) A választás idején Hauser Pétert kizárták a Budaörs Fejlődéséért Egyesületből, és azóta független képviselőként látja el munkáját. Jelenleg három bizottság tagja, és a Frankhegyi Részönkormányzat elnöke.
Hauser Péter a TV2040-nek adott interjújában a témával kapcsolatban elmondta, hogy van benne egy jó adag idealizmus, és a bizottságokban igyekszik tenni, és aktívan részt venni a munkában.
Az interjúból az is kiderült, hogy a testületi üléseken a képviselő most is mindig úgy szavaz mint a BFE, mert ugyanolyan elveket vallanak.
A beruházásokkal kapcsolatban elmondta, hogy 2024. második félévében a legnagyobb beruházás a Rózsa utca felújítása volt a választókörzetében.
A Farkasréti útra kihelyezett traffiboxra is kitértek. A forgalomlassító eszközre azért volt szükség, mert a közelben van egy óvoda, és az adott területet nagy sebességgel közlekednek az adott szakaszon.
Az Önkormányzat tervez még egy traffibox-ot vásárolni, amit a rendőrségre fognak majd bekötni.
A költségvetéssel kapcsolatban Hauser Péter kiemelte, hogy több mint hat milliárdot vonnak el Budaörstől, ezért nem látja túl fényesen a jövőt.
„Beszéljünk egy jó hírről is. A Farkasréti úton a Pagony Ovi beruházása egy hatalmas beruházás lesz, ez meg fog valósulni.
Most kezdték el a munkálatokat, és a kivitelező azt mondta, hogy tartja a határidőt.”
A TV2040 teljes interjúját ide kattintva tudják megnézni.
(Budaörsi Infó)
facebook:
0 Komment