Az orvos segít – “Táplálékod legyen a gyógyítód”

Orvosi szakértői cikksorozatunkat folytatjuk. A témában szakértőnk Dr. Medgyesi János, aki 20 éve háziorvos Budapesten, oktató a Semmelweis Egyetem Családorvostani Tanszéken, foglalkozás-egészségügyi szakorvos, valamint orvosigazgatója a MedFood Életve zetési Kft.-nek. Ebben a hónapban a munkahelyi táplálkozásról lesz szó.

 

Az ünnepek közeledtével, mekkora az egészségügyi jelentősége a munkahelyen elfogyasztott nasinak?

Most mindannyiunkat körbe vesz az ünnepi hangulat, az illatok és a fények varázslatos kavalkádja… Könnyen lecsúszik egy-két varázslatos bon-bon, szaloncukor a mindennapokban… Sajnos a kevés nem mindig ugyanannyira kevés!

Másképpen fogalmazva az elfogyasztott édesség és szénhidrát egészségi állapotunkra, energiaszintünkre kifejtett hatása nemcsak a mennyiségtől függ, hanem a fizikai aktivitásunktól is! Nagyon meghatározó ugyanis, hogy az adott édességet, szénhidrátot milyen élet-környezetben fogyasztjuk el! Ezalatt azt értem, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy a következő órákban szinte folyamatosan ülünk vagy intenzív mozgást fogunk végezni!

Amennyiben mozgásszegény, egyhelyben álló munkahelyen dolgozunk, ilyenkor jelentősen beszűkül a szervezetünk szénhidrát feldolgozó képessége. Azt az ételt pedig, amit testünk nem képes elégetni, azt bizony zsírraktárba fogja irányítani, tehát a súlyunk bizony növekedni fog…

Jobban járnánk, ha uzsonnára egy-egy szelet szalonnát fogyasztanánk el a munkahelyen!

 

 

recept_baconbegongyolt7

 

 

Egy szelet bacon uzsonnára?

Azon a bizonyos délutánon az informatikus kolléga dolgozói az adott bankban, ugyanígy meglepődtek mint most Ön is. Történt, hogy éppen kimentek a munkahelyi konyhába, néhány délutáni finom falatért.

Döbbenten tapasztalták, hogy – a közel 40 kilót fogyott – kolléga a hűtőben egy kis dobozhoz nyúl, melyből kivesz néhány vékony szelet füstölt főtt szalonnát és azt magában, jóízűen, fogyasztja el uzsonnaként. Amikor az érintett elmesélte nekem az esetet, külön kihangsúlyozta, hogy a korábban jól ismert és nehezen kezelhető délutáni tompultsága, édesség kívánása már a múlté.

A délutánjai ugyanolyan hatékonyak és frissek maradtak, mint a délelőttök… Ráadásul a kedve is sokkal kiegyensúlyozottabb lett, mint korábban bármikor.

 

Gyakran találkozik a délutáni, munka helyi tompultság problémájával?

Talán nem is gondoljuk, hogy manapság milyen nagy jelentősége van! Foglalkozás-egészségügyi orvosként nemrégiben az egyik budaörsi cégnél is voltam az éves vizsgálaton, ahol a dolgozók igen nagy százaléka jelezte, hogy a délelőttihez szellemi állapothoz képest, délután minden igyekezetük ellenére jóval nagyobb erőfeszítést igényel a munkára való koncentrálás. Sajnos ennek az egyre súlyosbodó és általánossá váló problémának igen szoros kapcsolata van a mai étkezési gyakorlatunkkal!

Gondoljunk csak bele, egy átlagos munkahelyi ebéd után, az elfogyasztott szénhidrátot követően a felszabaduló – nem kirívóan nagy mennyiségű – inzulin, a mozgásszegény életmódunk és a növekvő stressz miatt egyre nehezebben bontódik le a májunk által! így vércukrunkat – a magasan maradt inzulin – a délutáni órákra drámaian alacsony szintre szoríthatja le.

Érthető, ha ebben a vércukor-esésben úgy érezzük, hogy szinte képtelenek vagyunk kielégítő módon koncentrálni. Ezt a hor monális állapotot a szakirodalomban „agy köd”-nek, azaz „brain fog”-nak nevezi.

 

meggyesiorvos

 

Tényleg ma másképpen kellene étkezni a munkahelyen?

A válaszom határozottan igen! Az evolúcióban van egy nagyon fontos megállapítás: az a faj képes életben maradni, amelyik a legjobban tud alkalmazkodni a megváltozott életkörülményekhez. Nos mi pedig nagyon másképpen éljük a mindennapjainkat 2024-ben, mint akár néhány évvel korábban!

Ma már szinte magától értetődő, hogy pár évenként megváltoznak az okostelefonokban a kapcsolattartás körülményei, új app-ek, applikációk, folyamatos frissítések jellemzik a mindennapi életünket, minden állandó változásban van körülöttünk.

Gondoljon bele, hogy az életünkben mennyi minden változott meg az utóbbi 3 évben! Ez a sok-sok új hatás mindenképpen változtatásra kényszeríti a mindennapi étkezési szokásainkat is! Háziorvosként és üzemorvosként, valamint egy orvosi diéta több mint 10 éves szakmai igazgatójaként, egyértelműen azt tudom mondani, hogy a jövőbeni, otthoni és munkahelyi étkezésünk annak érdekében, hogy hosszú távon egészségesek maradjunk egy igen sürgős és komoly változtatást igényel!

Azt ma már biztosan ki lehet jelenteni, hogy sokkal kevesebb étel mennyiség is elég a szervezetünk számára ebben a megváltozott világban, mint amit az előző generációktól megszoktunk. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy ha az étkezési gyakorlatunk változatlan marad az előző évekhez képest, akkor nagy valószínűséggel, hónapról hónapra, évről-évre súlynövekedéssel fogunk szembesülni.

 

Mégis mennyivel javasolt kevesebbet, mást ennünk a munkahelyen?

Erre van egy nagyszerű segítőnk: a mindennapi mérlegelés! Tudom, hogy nem szeretjük a mérleget, mert olyan, mint egy „igazmondó” tükör, mást mutat mint amit gyakran látni szeretnénk. Manapság azon ban éppen erre a valós önmegismerésre van szükségünk ahhoz, hogy pontosan lássuk a VALÓS testi szükségleteinket! Határozottan javaslom, hogy amennyiben fáradékonyság, édesség kívánás kínoz a munkahelyen, együnk kevesebbet! Inkább legyünk egy kicsit éhesek, mert ebben az élettani állapotban rejtőzik a hosszútávú egészségünk!

Meglepő, de a jelentősen csökkentett ételadagokkal, a nassolás visszafogásával érezzük majd igazán aktívnak és energi kusnak magunkat a mindennapi feladata ink közepette! Különösen fontosnak tartom ezt kihangsúlyozni az ünnepek közeledté vel, mert szeretteink és ismerőseink mellett ajándékozzuk meg saját testünket is! Talán éppen egy kis böjttel önmérséklettel! Ahogy az egyik régi mondás mondja: „táplálékod legyen gyógyítód!”

 

Boldog és egészségben gazdag ünnepeket kívánok!

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.