Asztalitenisz női BL – Az Európa-kupában folytatja a Budaörs

(Budaörs, 2024. december 17. – Budaörsi Infó) Negyedik mérkőzését is elvesztette a Budaörs női asztalitenisz-csapata a Bajnokok Ligája 2024/25-ös szezonjának csoportkörében, így tavasszal az Európa-kupa negyeddöntőjében folytatja a szereplését.

 

Az együttes, amely hagyományosan csak magyar játékosokkal – Dari Helgával, Madarász Dórával és Fazekas Máriával – állt ki a csoportkörben, hétfőn a spanyol UCAM Cartagena vendége volt. A hazaiakat csak kínai vagy ázsiai származású honosított pingpongosok alkották, akik magabiztos győzelmet arattak, még szettet sem vesztettek.

A D jelű hármast a francia Etival ASRTT gárdája nyerte, másodikként pedig a spanyol együttes jutott a negyeddöntőbe.

A Budaörs csoport-harmadikként átkerül az Európa-kupa negyeddöntőjébe, azaz esélye lesz megvédeni címét a második számú kontinentális sorozatban.

A magyar bajnokcsapat – amelyet ebben az idényben az európai kupameccseken már nem erősít Póta Georgina – sorozatban 22. alkalommal szerepel a nemzetközi porondon.

Eredmény:

második csoportkör, D csoport:

UCAM Cartagena (spanyol)-Budaörsi SC 3:0

Csi Fej-Madarász Dóra 3:0 (9, 3, 6)

Maria Xiao-Dari Helga 3:0 (6, 5, 6)

Sofia-Xuan Zhang – Fazekas Mária 3:0 (7, 6, 7)

A csoport végeredménye: 1. Etival (francia) 8 pont, 2. Cartagena 6, 3. Budaörs 4

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.