Közjegyzői kamara: tovább nőtt a végrendelkezők száma
- Budaörsi INFÓ
- 2023 április 18.
Tovább nőtt a végrendelkezők száma, tavaly mintegy tíz százalékkal többen tettek végintézkedést közjegyző közreműködésével, mint 2021-ben – tudatta a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK).
A közlemény szerint a végintézkedések számának növekedése immár többéves tendencia, ami azt jelzi, hogy “az utóbbi években elkezdett kialakulni egy végrendelkezési kultúra” Magyarországon.
Míg a rendszerváltás környékén nem volt miről végrendelkeznie az emberek túlnyomó többségének – hiszen egy lakáson, egy autón és esetleg egy nyaralón kívül jellemzően nem volt vagyonuk -, addig az elmúlt három évtizedben megerősödött a középosztály és létrejött egy jelentős vállalkozói réteg, amelynek tagjai már sokszor előre, tudatosan megtervezik vagyonuk átörökítését – írták.
Sokan az élethelyzetük, családi állapotuk miatt rendelkeznek előre a vagyonuk sorsáról: a végrendelkezők között gyakran vannak, akiknek több kapcsolatukból is született gyermekük, ezért mindenképpen rendezni szeretnék a vagyoni viszonyokat, hogy a halálukat követően az örökösök között ne merüljön fel öröklési jogi vita.
A MOKK gyakori jelenségnek nevezte az is, hogy élettársak végrendelkeznek egymás javára, ugyanis ők a törvényes öröklési rend szerint nem örökölnek egymás után, így még a közösen lakott ingatlanra sem illeti meg őket haszonélvezet. Az is előfordul, hogy valaki ugyan a törvényes örököseinek szánja vagyonát, de a törvényi szabályozástól eltérő arányban.
A kamara közlése szerint ha valakinek már van érvényes végrendelete, majd a vagyoni körülményei vagy családi helyzete megváltozik, érdemes átgondolnia, nem szükséges-e módosítania a korábban tett végrendeletét.
Leggyakrabban azok változtatják meg azt, akiknek gyermekük, unokájuk születik vagy megromlik a viszonyuk valamelyik végrendeleti örökösükkel. Akkor is gyakori a végintézkedés módosítása, ha valaki új lakást vagy egy nyaralót vásárol, vagy más jelentősebb vagyontárgyat szerez – tették hozzá.
A MOKK azt javasolja, hogy aki például új írásbeli magánvégrendeletet készít, a korábbit kifejezett nyilatkozattal vonja vissza, sőt, lehetőleg fizikai értelemben is semmisítse meg. Ha ugyanis több végintézkedés is előkerül a hagyatéki eljárás során, abból – a tapasztalatok szerint – szinte mindig vita és pereskedés lesz, így hosszú hónapokig elhúzódhat a hagyaték átadása – írták.
Felhívták a figyelmet arra, hogy ha valakinek európai uniós tagállamban van vagyona, akkor abban a tagországban érdemes végrendeletet készítenie, ahol a szokásos tartózkodási helye van, mert főszabályként annak a tagállamnak az öröklési szabályait veszik majd figyelembe, és ott is folytatják majd le a hagyatéki eljárást.
Örökölni kétféleképpen lehet: végintézkedéssel vagy a törvényi rendelkezések alapján. Amennyiben az örökhagyó után végintézkedés maradt, akkor az öröklés rendjét ez határozza meg – hangsúlyozták.
A közjegyzők tapasztalatai alapján a végrendeletek többsége házilag készül, míg kisebb része jogász – közjegyző vagy ügyvéd – közreműködésével. Az örökhagyók többsége egyszer készít végrendeletet, de az is egyre gyakoribb, hogy valaki folyamatosan módosítja, aktualizálja a végakaratát – áll a MOKK közleményében.
facebook:
0 Komment