Európa Top 16 – Póta Georgina edzés nélkül is reménykedik a jó szereplésben
- Budaörsi Infó
- 2023 február 25.
(Budaörs, 2023. február 25. – Budaörsi Infó/mti) – Szombaton és vasárnap a svájci Montreux-ben rendezik az asztaliteniszezők 100 ezer euró (38,5 millió forint) összdíjazású Európa Top 16-bajnokságát, amelyen az elmúlt napokban betegséggel küzdő Póta Georgina is indul.
„Már a múlt héten, a Budaörs Európa-kupa-elődöntőjén rosszul éreztem magam, hőemelkedésem volt, és bár azóta jobban vagyok, egész héten nem tudtam edzeni” – mondta az MTI-nek az elutazás előtt a kétszeres Európa-bajnok, 38 éves játékos, aki az egész mezőny egyik legrutinosabb tagjának számít, több mint tíz Európa Top 16-, illetve Top 12-bajnokságon indult.
Hozzátette: semmiképpen nem akart visszalépni a szerepléstől, hiszen ez a legszínvonalasabb egyéni kontinentális viadal.
„Nekem ez a kedvenc versenyem, bár a mostani egyenes kieséssel szemben jobban szerettem azt a korábbi rendszert, amikor még két csoportban kezdődtek a küzdelmek. Akkor nem a szerencsén múlott, hogy milyen ellenfelet kap az ember, fekszik-e a stílusa” – fogalmazott arra is utalva, hogy tavaly például az első helyen kiemelt osztrák Sofia Polcanovát kapta a sorsoláson és búcsúzott az első fordulóban.
Póta Georgina azt mondta, hogy az elmúlt hetekben jó formában érezte magát, ezért is sajnálja a mostani betegséget, amely le is gyengítette és az edzésben is megakadályozta. Azt is elárulta, hogy idén nem is reménykedett az Európa Top 16-részvételben, meglepetésként érte, hogy mégis indulhat.
„Mindig is az volt az álmom, hogy bejussak a legjobb négy közé. 2021-ben ez majdnem sikerült, de 3-1-s előnyről kikaptam 4-3-ra Hana Matelovától a negyeddöntőben” – idézte fel, hozzátéve, hogy bár minden rivális ellen nehéz, a cseh játékosnak most is örülne a sorsoláskor.
„Szerintem most nagyon erős az európai mezőny, de egy-egy meccsen bármi megtörténhet – mondta Póta Georgina. – A mostani tornának egyáltalán nem görcsösen állok neki. Reménykedem, hogy jó meccset, meccseket tudok játszani még így, betegségtől hátráltatva is.”
A sorsolást pénteken este tartják a Fairmont Hotelben, a 13. kiemelt Póta az első nyolc közül kap majd ellenfelet.
A küzdelem szombaton reggel rajtol, egyenes kieséses rendszerben. Az elődöntőket és döntőket vasárnap rendezik.
Mindkét címvédő ott lesz a mezőnyben, tavaly a férfiaknál a szlovén Darko Jorgic, a nőknél pedig a német színeket képviselő Han Ying diadalmaskodott.
A női mezőny a kiemelés sorrendjében (a viadal honlapja alapján):
Han Ying (Németország), Sofia Polcanova (Ausztria), Nina Mittelham (Németország), Yuan Jia Nan (Franciaország), Yu Fu (Portugália), Szőcs Bernadette (Románia), Hana Matelova (Csehország), Ni Xia Lian (Luxemburg), Elizabeta Samara (Románia), Barbora Balazova (Szlovákia), Linda Bergström (Svédország), Shao Jieni (Portugália), PÓTA GEORGINA (Magyarország), Rachel Moret (Svájc), Christina Källberg (Svédország), Natalia Bajor (Lengyelország)
facebook:
0 Komment