A hét elején még alapvetően ködös időre kell számítani, de ahol a köd felszakadozik, több-kevesebb napsütés lehet. Szerdán egy front vastagabb felhőzete érkezik, és a hét második felében már felhős idő várható, a szél is megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet a hét első felében még 11-16 fok között alakul, a hét végén már csak 4-9 ...
Legfrissebbek
-
Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra
-
Megszólalt az építtető a Budaörs határában épülő lakópark ügyében
-
Változás a bankoknál – Február 1-től havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen
-
Tavaly 2,4 millióan utaztak a BAHART kompjain és hajóin
-
2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás – Ma indul az Otthoni Energiatároló Program
-
Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás a héten is
-
Megszólalt a beruházó: reagált a Catone Kft. a kamaraerdei raktárépítéssel kapcsolatos cikkekre
-
Választás 2026 – Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
-
Március 8-án lesz a Mozart-nap a Zeneakadémián
-
Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, videók, és képek ezreit tette közzé
-
Akciódús foglalkozás a budaörsi ifjúsági tűzoltóknál – akadálypálya, sötét, hőkamera
-
ORFK: nem talált bombát a rendőrség a fenyegetés által érintett intézményekben – Érden is volt bombariadó
Hamarosan megérkezik a hideg téli idő, emiatt pedig most érdemes megtenni a vízmérők, valamint a vízvezetékek és a szerelvények téliesítését – hívja fel a figyelmet a Magyar Víziközmű Szövetség mint a magyarországi ivóvíz- és csatornaszolgáltatást végző szervezetek szakmai ...
- Budaörsi INFÓ
- 2022 november 13.
- Rendőrségi hírek
- 0 Komment
Harmincegy helyszíni bírságot szabtak ki rendőrök a fővárosi buszsávok ellenőrzésekor – tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton a police.hu ...
- Budaörsi INFÓ
- 2022 november 13.
- Budaörsi Hírek, Kiemelt
- 0 Komment
(Budaörs, 2022. november 13. – Budaörsi Infó) Budaörs Város Önkormányzata megbízásából a BTG Nonprofit Kft. parkolók útburkolati jeleinek felújítását végzi több helyszínen 2022. november 14-én, ...
Annak a megoldásnak, mellyel más sejtek egy gén bevitelével hatékonyan fényérzékennyé tehetők, működnie kell a ...
- Budaörsi INFÓ
- 2022 november 12.
- Budaörsi Hírek, Kiemelt
- 0 Komment
(Budaörs, 2022. november 12. – Budaörsi Infó) 2022. november 12-én (szombaton) folytatódik a Budaörs Fejlődéséért Egyesület (BFE) önkormányzati képviselőinek közösségi szemétszedési programja és „szabadtéri ...
- Budaörsi INFÓ
- 2022 november 12.
- Programajánló
- 0 Komment
(Budaörs, 2022. november 12. – Budaörsi Infó) December 11-én egyedi kézműves termékek vására lesz Budaörsön a ...
A termelők teljes erővel dolgozva mindent megtesznek, hogy legyen elég tojás karácsonyra, de az árstop miatt hosszabb távon nem lehet kizárni az ellátási hiányt – közölte az MTI-vel pénteken a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők ...
November 15-ig kell nyilatkozniuk az egyetemes szolgáltatásra jogosult nem magánszemély fogyasztóknak arról, hogy jogosultak-e igénybe venni az egyetemes ...
- Budaörsi INFÓ
- 2022 november 11.
- Rendőrségi hírek
- 0 Komment
- Budaörsi INFÓ
- 2022 november 11.
- Budaörsi Hírek, Kiemelt
- 0 Komment
(Budaörs, 2022. november 11. – Budaörsi Infó) A 2022. évben Magyarország területén exhumált, a 2. Világháborúban elesett német és magyar katonák újratemetése 2022. november 10-én volt a budaörsi német-magyar katonatemetőben a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség szervezésében, a Honvédelmi Minisztérium ...
Az ingatlanpiacon visszaeshet a forgalom és megállhat az árak növekedése idén a második félévben – közölte az OTP Ingatlanpont ...


Legutóbbi hozzászólások