Hétfőn kezdődik az ingyenes online japán filmfesztivál

Az elmúlt évek japán filmterméséből 20 alkotást láthatnak az érdeklődők a JFF Online Japán Filmfesztiválon február 14. és  27. között.

 

A fesztivál során az ország egész terülen eredeti nyelven, magyar vagy angol felirattal ingyenesen tekinthetőek meg a filmalkotások.

A Japán Alapítvány Budapesti Irodája rendezésében megvalósuló fesztivál idei kínálatában szerepel többek között Kuroszava Akira A vihar kapujában című klasszikusa, az Awake című kortárs alkotás, valamint Japán egyik legígéretesebb női rendezője, Nisikava Miva a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütált és számos nemzetközi fesztiváldíjat nyert Szabad levegőn című filmje – áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A fesztiválon a nagy népszerűségnek örvendő friss alkotásoktól kezdve az animéken és klasszikusokon át a japán gasztronómiai és harcművészeti dokumentumfilmekig 2022-ben is számos kiemelkedő művet láthatnak az érdeklődők. A filmvetítések mellett online előadások és beszélgetések is színesítik a programot.

A Szabad levegőn című filmben Mikami, egy volt jakuzatag 13 év után szabadul a börtönből. Szeretne tiszta lappal indítani, de vajon képes lesz-e megvetni a lábát a társadalomban? A főszerepet játszó Jakuso Koudzsi az egyik legnevesebb kortárs színész Japánban.

A fesztiválon látható Mio szakácskönyve című alkotás az Edo-korban játszódik. A 17-től a 19. századig tartó 200 év a kulturális virágzás ideje volt Japánban. Az izgalmas történeten túl a filmkockákon megjelenő aprólékosan elkészített ételek e korszak esszenciáját jelenítik meg  – áll a közleményben.

Mint írják, a Japánban óriási sikert aratott, 400 évvel ezelőtt játszódó Az úszó vár történelmi film azokról, akik bölcsességükkel, bátorságukkal és népük iránti szeretetükkel felfegyverkezve szamurájként kiállnak méltóságukért.

Az Awake című felnőttéválás-történet egy megtörtént eseményeken alapuló dráma, amely egy profi sógijátékos és egy sógiszoftver-fejlesztő sorsdöntő csatáját mutatja be. A fesztiválon bemutatják az Arisztokraták című alkotást is. Az elgondolkodtató dráma a mai japán nők életéről szól.

A Szeretete felmelegíti a fürdővizet című felemelő drámában a lányát egyedül nevelő Futaba mikor megtudja, hogy halálos beteg, elkezdi a családi titkokat felszámolni. A Médium című spirituális és humanista dráma a halál feldolgozásáról és a gyásszal való megküzdésről szól – írják a közleményben.

Az Ozland – Varázslat a mosolyfakasztásra című vígjáték egy vidámparkban játszódó szenvedélyes fejlődéstörténet, míg az Ito egy család történetén keresztül a tokiói szubkultúra sajátos eleme, a “maid cafe” kultúrába is bepillantást nyújt.

Mint írják, az EVE idő című megható animációban felmerül a kérdés, hogy van-e lelkük a robotoknak, míg a világ legnagyobb fesztiváljain nagy sikerrel bemutatott Fordított Patema című formabontó egészestés animációban a dolgok az “égbe esnek” és a “földről szállnak”.

 

    A fesztivál részletes programja a https://jff.jpf.go.jp/watch/jffonline2022/hungary/ weboldalon olvasható, ahol az esemény ideje alatt minden nap elérhető mind a húsz alkotás.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.