A Budaörsi NŐ – Hetedik jó cselekedet: Kutyás felvonulás Budaörsön
- Budaörsi INFÓ
- 2021 november 09.
(Budaörs, 2021. november 9. – Budaörsi Infó) A Budaörsi NŐ-k 2021. év végéig azt vállalták, hogy együttes erővel 10 jó cselekedetet hajtanak végre. Az elmúlt hónapokban már ebből hat meg is valósult, most következik a hetedik, amelynek a fókuszába a négylábúak állnak.
Az első projekt a hajadományozás volt, a második egy közösségi budaörsi nagytakarítás, a harmadik jó cselekedetben ifjú zenészeknek gyűjtöttek hangszereket adományként, a negyedikben az online tanulást segítették a rászorulók részére laptopokkal.
Az ötödik jó cselekedetben felújítási munkálatokat végeztek budaörsi közösségekben, a hatodikban anyák-napi meglepetéssel kedveskedtek az idősek otthonában lakóknak.
Még négy jó cselekedet van hátra, amit elmondásuk szerint tudatosan az év végére időzítettek, hogy az ünnepi időszakot meg tudják vele szépíteni.
2021. november 21-én vasárnap egy közösségi kutyás felvonulást szerveznek, aminek az a célja, hogy felhívják a figyelmet a felelős állattartásra és arra, hogy ha egy új családtagot szeretnénk otthonunkba fogadni, akkor nem minden esetben egy kölyök vásárlása a megoldás, hanem vannak más alternatív megoldások is.
A Budaörsi NŐ közösség a Dr. Rex Kutyás Egyesülettel összefogva szeretnének támogatni egy kutyamentő csapatot, a TRI DOGS Alapítványt, akiknek már hosszú évek óta a mentés körül forog az életük.
Sajnos, Magyarországon az állatvédelem nagyon gyerekcipőben jár, rengeteg bajba került, kidobott, bántalmazott, magára hagyott kutyák, cicák harcolnak a túlélésért, és egy jobb jövő reményéért.
A TRI DOGS Alapítvány a sok kölyök, felnőtt, megunt, leadott állatok mentése mellett, a félős, agresszív, bántalmazott, fizikailag és lelkileg sérült kutyusok rehabilitációjára specializálódott.
A kutyás felvonulás alkalmával a résztvevőknek lesz lehetősége megismerkedni az Alapítvánnyal és információt kapnak az örökbefogadás menetéről is.
A helyszínen támogathatják az Alapítványt adományukkal, de ha egy megunt, használt pokrócot magukkal hoznak, a kutyusok azt is nagyon hálásan fogadják, hiszen ezek azok a dolgok a kutyatáp mellet, amiből sosincs elég.
A felvonulás a PostART-ról indult 10 órakor. A szervezők azt kérik a résztvevőktől, hogy 9:45 re érkezzenek meg a helyszínre.
A programon való részvétel regisztrációhoz kötött. E-mailben kell jelezni ha valaki szeretne részt venni a programon: abudaorsino@gmail.com címen.
Fontos, hogy írják bele a levelükbe, hogy hány két lábú és négylábú szeretne csatlakozni a felvonuláshoz. A séta végállomása a Dr. Rex Kutyás Egyesület tanuló pályája lesz a Rákóczi utca 40-ben, ahol szervezett kutyás programokkal várják az érdeklődőket. Lesznek sorversenyek, kutyás bemutatók és érdekességek.
Az oktatópálya kapujára kifüggesztett házirend betartása mindenki számára kötelező! A programok 11:30-ig tartanak. Azt kérik a szervezők, hogy mindenképp jelezzék írásban a részvételi szándékukat, mert különben nem tudnak részt venni a programokon és ne felejtsék el, hogy a Kakitündér nem létezik, ezért hozzanak magukkal gyűjtőzacskót!
(Budaörsi Infó)
facebook:
0 Komment