Júniusban már a tavalyi szinten volt az ingatlanpiac, a hatodik hónapban országosan 11 186 ingatlant adtak el, ami kissé meghaladja az egy évvel korábbi 11 069-cet, az előző hónaphoz képest pedig újabb 33 százalékos emelkedést jelez; a Duna House becslése szerint a hatodik hónapban 60-65 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitelt folyósítottak a ...
Legfrissebbek
-
Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra
-
Megszólalt az építtető a Budaörs határában épülő lakópark ügyében
-
Változás a bankoknál – Február 1-től havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen
-
Tavaly 2,4 millióan utaztak a BAHART kompjain és hajóin
-
2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás – Ma indul az Otthoni Energiatároló Program
-
Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás a héten is
-
Megszólalt a beruházó: reagált a Catone Kft. a kamaraerdei raktárépítéssel kapcsolatos cikkekre
-
Választás 2026 – Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
-
Március 8-án lesz a Mozart-nap a Zeneakadémián
-
Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, videók, és képek ezreit tette közzé
-
Akciódús foglalkozás a budaörsi ifjúsági tűzoltóknál – akadálypálya, sötét, hőkamera
-
ORFK: nem talált bombát a rendőrség a fenyegetés által érintett intézményekben – Érden is volt bombariadó
- Budaörsi INFÓ
- 2020 július 15.
- Budaörsi Hírek, Helyi hírek, Kiemelt, Közérdekű
- 0 Komment
(Budaörs, 2020. július 15. – Budaörsi Infó) Régóta tervezett rekonstrukció vette kezdetét a lakótelepen: megújulnak a negyven éves távhővezetékek, így akár újabb négy évtizedig is biztonságosan fogják szolgálni a lakosságot. A beruházás szeptember 25-éig tart, így a fűtési szezon kezdetére már az új csöveket ...
- Budaörsi INFÓ
- 2020 július 15.
- Budaörsi Hírek, Helyi hírek, Kiemelt, Közérdekű
- 0 Komment
(Budaörs, 2020. július 15. – Budaörsi Infó) A 2020. július 2. napján végzett kezeléshez hasonlóan ma, július 15-én újra biológiai szúnyoggyérítés lesz Budaörsön – írta meg a honlapján a ...
- Budaörsi INFÓ
- 2020 július 15.
- Rendőrségi hírek
- 0 Komment
Egy év felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki végzésben a Kiskőrösi Járási Bíróság a hatéves fiát autót vezetni engedő férfire – közölte a Kecskeméti Törvényszék kedden az ...
A jövő fénye címmel rendhagyó audiovizuális kampánnyal ünnepli névadója születésének 125. évfordulóját a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem ...
A kijárási korlátozás idején a magyarok 66 százaléka vásárolt ruházati, illetve divatterméket online – egyebek között ez derült ki egy kutatásból. A legkeresettebbek a pizsamák és hálóruhák ...
Az eddig véltnél jóval korábban lettek a lovaglás mesterei az emberek egy nemzetközi kutatócsoport szerint, amely az i.e. 2. évezredi andronovói kultúra síremlékeit Kazahsztánban tanulmányozva jutott erre a ...
- Budaörsi INFÓ
- 2020 július 15.
- Budaörsi Hírek, Kiemelt
- 0 Komment
(Budaörs, 2020. július 15. – Budaörsi Infó) A júliusi Budaörsi Infó nyomtatott számában minden fontos információt megtalálnak, ami Budaörssel kapcsolatos! Megéri megnézni! 10.000 példányban minden ...
(Budaörs, 2020. július 15. – Budaörsi Infó / mti) Hatályba léptek a koronavírus külföldről történő behurcolásának veszélye miatt elrendelt beutazási korlátozások. A beutazók országuk kategorizálása szerint számíthatnak ellenőrzésre, illetve különböző ...
A koronavírus-járvány miatt akár ötmillió forinttal is csökkenhet a fizetendő adó, ám ezt legkésőbb július 17-én lehet kérni az adóhivataltól – mondta el Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős ...
(Budaörs, 2020. július 14. – Budaörsi Infó) A járvány terjedésének megelőzése érdekében július 15-től a határellenőrzés szigorítását rendelte el a magyar kormány. A beutazók országuk kategorizálása szerint számíthatnak ellenőrzésre, illetve különböző ...
A kormány várja az egészségügyben dolgozók véleményét a rendszer megújításához – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi államtitkársága hétfőn az ...


Legutóbbi hozzászólások