A többi között a Nap mágneses aktivitásának és a napkitörések előrejelzésének vizsgálatára nyert csaknem 3,2 millió eurós támogatást a Space Weather Awareness Training Network projekt (SWATNET), melyben Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) is részt vesz. Az űridőjárás fizikai folyamatait vizsgáló, fiatal kutatók bevonásával zajló nemzetközi program négy évig tart majd – közölte az ...
Legfrissebbek
-
Változás a bankoknál – Február 1-től havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen
-
Tavaly 2,4 millióan utaztak a BAHART kompjain és hajóin
-
2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás – Ma indul az Otthoni Energiatároló Program
-
Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás a héten is
-
Megszólalt a beruházó: reagált a Catone Kft. a kamaraerdei raktárépítéssel kapcsolatos cikkekre
-
Választás 2026 – Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
-
Március 8-án lesz a Mozart-nap a Zeneakadémián
-
Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, videók, és képek ezreit tette közzé
-
Akciódús foglalkozás a budaörsi ifjúsági tűzoltóknál – akadálypálya, sötét, hőkamera
-
ORFK: nem talált bombát a rendőrség a fenyegetés által érintett intézményekben – Érden is volt bombariadó
-
Elhunyt Fenyő Miklós
-
Egy egyszerű kérdés, és Budaörs humora bekapcsol
- Budaörsi INFÓ
- 2020 június 19.
- Rendőrségi hírek
- 0 Komment
Átfogó ellenőrzést tartott a rendőrség a főváros egész területén, hogy kiszűrje a gyorshajtókat és visszaszorítsa az illegális gyorsulási versenyeket – közölték a police.hu ...
A tavalyinál kétszer több, mintegy 437 pályamunka érkezett a PesText Fesztivál idei, RESET – az irodalom most is összeköt írópályázatára – közölték a ...
- Budaörsi INFÓ
- 2020 június 19.
- Budaörsi Hírek, Kiemelt
- 0 Komment
(Budaörs, 2020. június 19. – Budaörsi Infó) A Budaörsiek együtt, egymásért! sorozatunkon belül minden héten Fehér Edina Szonja Kreatívan kicsikkel című cikk sorozatát olvashatják és videóit láthatják majd, amiben megmutatja, hogy hogyan lehet egy kis kézműveskedéssel lefoglalni a kicsiket. A mai részben színes, papír torta készül Szonja és a fiúk jóvoltából. Tartsanak ...


Legutóbbi hozzászólások