A világjárványok évezredek óta végigkísérték az emberiség történetét, ám a 19. századi kolera volt az első, amelyet jól dokumentáltak – erről Fónagy Zoltán, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének főmunkatársa beszélt az MTI-nek annak kapcsán, hogy az intézet égisze alatt a járványok történetével foglalkozó új sorozat ...
Legfrissebbek
-
Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra
-
Megszólalt az építtető a Budaörs határában épülő lakópark ügyében
-
Változás a bankoknál – Február 1-től havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen
-
Tavaly 2,4 millióan utaztak a BAHART kompjain és hajóin
-
2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás – Ma indul az Otthoni Energiatároló Program
-
Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás a héten is
-
Megszólalt a beruházó: reagált a Catone Kft. a kamaraerdei raktárépítéssel kapcsolatos cikkekre
-
Választás 2026 – Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
-
Március 8-án lesz a Mozart-nap a Zeneakadémián
-
Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, videók, és képek ezreit tette közzé
-
Akciódús foglalkozás a budaörsi ifjúsági tűzoltóknál – akadálypálya, sötét, hőkamera
-
ORFK: nem talált bombát a rendőrség a fenyegetés által érintett intézményekben – Érden is volt bombariadó
Az új koronavírussal bárki megfertőződhet és bárki fertőzhet, a kórokozó az országban mindenhol jelen van – hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online ...
A koronavírus-járvány terjedése miatt hozott kormányzati intézkedések egyike, hogy az egyérintéssel történő bankkártyás fizetés értékhatára a jelenlegi 5 ezer forintról 15 ezer forintra emelkedik április 15-től. Az intézkedéshez a Magyar Posta is alkalmazkodik – közölte a Magyar Posta az MTI ...
- Budaörsi INFÓ
- 2020 március 24.
- Budaörsi Hírek, Helyi hírek, Kiemelt
- 0 Komment
(Budaörs, 2020. március 24. – Budaörsi Infó) Monostori-Kalovits Márk szervezésében létrejött egy közösségi esemény, amely arra kéri a budaörsieket, hogy minden este 20 órakor álljanak ki az ablakba, és egy perces közös tapsolással jelezzék az egészségügyi dolgozóknak a ...
- Budaörsi INFÓ
- 2020 március 24.
- Belföld, Hírek, Közlekedés
- 0 Komment
Átmeneti intézkedéseket vezetett be a koronavírus-járvány miatt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK): az álláskeresők egy igazolással többször is kérhetik az ingyenes havi bérletet, valamint a nyugdíjas és kisgyerekes bérletigazolványokat a veszélyhelyzet ideje alatt nem kell ...
Aki észleli magán a koronavírus tüneteit, maradjon otthoni karanténban! – figyelmeztettek a koronavirus.gov.hu oldalon hétfő ...
(Budaörs, 2020. március 24. – Budaörsi Infó) Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 187-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – áll a hivatalos kormányzati portál aktuális ...
- Budaörsi INFÓ
- 2020 március 24.
- Budaörsi Hírek, Helyi hírek, Kiemelt
- 0 Komment
(Budaörs, 2020. március 24. – Budaörsi Infó) A rendkívüli egészségügyi helyzet miatt erősen javasolt mindenki számára, aki csak teheti – az otthonmaradás. A Budaörsi Infó szerkesztősége úgy döntött, hogy a saját és szeretteink érdekében vállalt ideiglenes szobafogságra tekintettel a megszokott híradásaink mellett más módokon is elvisszük otthonaikba a híreket, tudnivalókat, de alkalomadtán némi szórakozást is. Online videó-sorozatunkban ...
- Budaörsi INFÓ
- 2020 március 24.
- Budaörsi Hírek, Helyi hírek, Kiemelt
- 0 Komment
(Budaörs, 2020. március 24. – Budaörsi Infó) Székely Viola közel 6 éve tanít Budaörsön robotikát. Már számtalan cikket írtunk az általa felkészített gyerekek versenyeken elért sikereiről. Legutóbb arról számoltunk be olvasóinknak, hogy a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban is tart órákat a diákoknak, akik rögtön az első robotika versenyükön negyedik helyezést értek el. Székely Viola is ...
A taxisok után további 81 480 kisvállalkozónak ad június 30-áig mentességet a kormány a kata (kisadózó vállalkozások tételes adója) átalányadó-fizetési kötelezettsége alól a koronavírus-járvány miatt – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján, amelyen közölte: újabb lépésekkel egészítették ki a járvány miatt hozott első gazdaságvédelmi akciótervet. Azt ...
A tüdő- és szívátültetések száma megnégyszereződhet egy “újraélesztő” gépnek köszönhetően, amit egy úttörő műtéti eljárásban használnak Nagy-Britanniában – számolt be róla a BBC ...
Szarvasok, mosómedvék, pulykák és más állatok kószálnak a világszerte elcsöndesedett, kiürült városok utcáin – írta meg a The Guardian a közösségi médián szaporodó beszámolókra és képekre ...


Legutóbbi hozzászólások