(Budaörs, 2019. október 30. – Budaörsi Infó) A 35. éves születésnapját ünneplő Sapszon Ferenc Kórus jubileumi koncertet adott október 19-én a katolikus templomban, melyet szinte teljesen megtöltött a nagyérdemű közönség. A műsor amolyan “visszatekintés” volt az elmúlt három és fél évtizedre. Olyan művek hangzottak el ugyanis latin, magyar és spanyol nyelven, amelyeket részben még Sapszon ...
Legfrissebbek
-
Megszólalt az építtető a Budaörs határában épülő lakópark ügyében
-
Változás a bankoknál – Február 1-től havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen
-
Tavaly 2,4 millióan utaztak a BAHART kompjain és hajóin
-
2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás – Ma indul az Otthoni Energiatároló Program
-
Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás a héten is
-
Megszólalt a beruházó: reagált a Catone Kft. a kamaraerdei raktárépítéssel kapcsolatos cikkekre
-
Választás 2026 – Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
-
Március 8-án lesz a Mozart-nap a Zeneakadémián
-
Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, videók, és képek ezreit tette közzé
-
Akciódús foglalkozás a budaörsi ifjúsági tűzoltóknál – akadálypálya, sötét, hőkamera
-
ORFK: nem talált bombát a rendőrség a fenyegetés által érintett intézményekben – Érden is volt bombariadó
-
Elhunyt Fenyő Miklós
(Budaörs, 2019. október 29. – Budaörsi Infó) – Több mint szász alkotás szerepel a 2019-es Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztiválon, amelyet október 30. és november 2. között rendeznek meg Budaörsön – közölték a ...
Egy 67 éves asszony vált Kína legidősebb kismamájává, miután a kelet-kínai Santung tartományban életet adott újszülöttjének – jelentette a Guancha.cn kínai ...
- Budaörsi INFÓ
- 2019 október 29.
- Budaörsi Hírek, Helyi hírek, Kiemelt
- 0 Komment
(Budaörs, 2019. október 29. – Budaörsi Infó) A budaörsiek szinte kivétel nélkül szeretnek a városban élni, elégedettek a helyi szolgáltatásokkal és az önkormányzattal. A megkérdezettek 95 százaléka helytelenítette az iskolaigazgatók pályázatának minisztériumi elutasítását – derült ki a legfrissebb ...
Már az igénylő személyi azonosítóját (korábbi elnevezéssel személyi számát) és a lakcímét is rögzítik az újonnan kiállított állandó személyazonosító igazolvány (eSzemélyi) tároló elemén – tájékoztatta a Belügyminisztérium ...
Kilenc év után jövőre visszatér Magyarországra Carlos Santana. A világhírű mexikói-amerikai gitáros új turnéján Supernatural című albuma huszadik, az Abraxas ötvenedik évfordulóját ünnepli, és 2020. március 19-én a Papp László Budapest Sportarénában lép ...
- Budaörsi INFÓ
- 2019 október 29.
- Rendőrségi hírek
- 0 Komment
Nem jogerősen 7 év fegyházbüntetésre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy 48 éves férfit, aki megszúrt egy embert, hogy megtarthassa a tőle ellopott üveg bort. Emellett testi sértés és garázdaság miatt is felelnie kellett – közölte a fővárosi ...
Nemhogy nem segít kiszűrni a kátrány egy részét, de kifejezetten növelheti a tüdőrák kockázatát a füstszűrő – figyelmeztetnek amerikai és brit kutatók, akik a British Medical Journal című orvostudományi folyóiratban publikált tanulmányukban a cigarettacsikkek műanyagszennyezésben játszott szerepére is ...
- Budaörsi INFÓ
- 2019 október 28.
- Budaörsi Hírek, Helyi hírek, Kiemelt, Politika
- 0 Komment
(Budaörs, 2019. október 28. – Budaörsi Infó) 2019. október 28-án sajtótájékoztatót tartott Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő Budaörsön. A tájékoztatón elhangzottakra reagált a Budaörs Fejlődéséért Egyesület ...
- Budaörsi INFÓ
- 2019 október 28.
- Budaörsi Hírek, Helyi hírek, Kiemelt, Politika
- 0 Komment
(Budaörs, 2019. október 28. – Budaörsi Infó) 2019. október 28-án sajtótájékoztatót tartott Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő ...
- Budaörsi Infó
- 2019 október 28.
- Budaörsi Hírek, Helyi hírek, Kiemelt, Sport
- 0 Komment
(Budaörs, 2019. október 28., Budaörsi Infó) – A Budaörs 3-0-s győzelmet aratott idegenben a labdarúgó NB II 14. fordulójának vasárnapi ...
- Budaörsi INFÓ
- 2019 október 28.
- Kiemelt, Programajánló
- 0 Komment
(Budaörs, 2019. október 28. – Budaörsi Infó) A Budaörsi Egészségügyi Központ következő – nem kizárólag orvosoknak szóló – szakmai tanácskozása a daganatos megbetegedésekkel foglalkozik. Az előadásokat ezúttal is a szakrendelőben gyógyító és más, tudományos tevékenységet is folytató orvosok, szakmájuk rangos képviselői ...


Legutóbbi hozzászólások