Kihasználatlan a város természeti kincse – Mi lesz a budaörsi termálkút sorsa?
- Budaörsi INFÓ
- 2018 február 27.
(Budaörs, 2018. február 27. – Budaörsi Infó) 2013. júniusában tárgyalta a budaörsi képviselő-testület legutóbb a Kamaraerdőben található termálvíz forrás sorsát. Az azóta eltelt időben nem sikerült megoldásra jutni. Most már pedig szorít a határidő, mert lejár a 10 éves határidő, ameddig léphetett volna a hasznosítást illetően a város.
Mint kiderült Budaörsön van termálvíz és 37 fokos, viszont nem élünk az általa kínált lehetőségekkel.
Anno a „Geotermikus energiahasznosítás Budaörsön” elnevezésű projekt arról szólt, hogy a Budaörsön található termálkútból nyerhető energiát fel tudnák arra használni, hogy a Városi Sportcsarnok és Uszoda víz- és hőellátását megoldják.
E kérdésben 5,7 millió forint volt a tétje a képviselők szavazásának, ugyanis ennyi kellett a hatásvizsgálat elkészítéséhez.
Nem az összeget sokallták az akkori önkormányzati képviselők, hanem többen közülük kételkedtek a megvalósíthatóságában. Végül abban maradtak, hogy “ez az összeg azért nem rázza meg alapjaiban a büdzsét”, és valószínűleg az rosszabb döntés lenne, ha meg sem próbálnák. Így 2 tartózkodás mellett 12 igen szavazattal ez a napirendi pont nem akadt fent a rostán, ám később a jobboldali többség elutasította egy jelentkező külföldi beruházó tervét.
Akár termálfürdőt is működtethetett volna a város, hisz a szükséges víz megvolt hozzá, és Kisfalvi Péter, a körzet önkormányzati képviselője (BFE) elmondása szerint egy spanyol beruházó is akadt, ám a város nem tudott megegyezni vele, illetve az akkori Fidesz vezette jobboldal leszavazta a kezdeményezést.
„Volt egy próbálkozás, hogy termálvizes fürdő épüljön és volt befektető is, aki szívesen áldozott volna erre az ügyre, azonban a városnak nem sikerült megegyeznie vele. Így kihasználatlanul maradt ez a természeti kincsünk.
Úgy gondolom, ha egy termálfürdőt nem is tudunk felépíteni, de legalább palackozhatnánk az itt lévő vizet.
2007-ben úgy tűnt, hogy ez egy jó befektetés lesz. Akkoriban a jobboldal volt többségben a város képviselő-testületében és leszavazták ezt az együttműködést, a beruházó pedig megvalósította máshol a tervét.
Budaörs 10 évre kapott engedélyt 2008-ban arra vonatkozólag, hogy termálvizet hozzon a felszínre. Ez a határidőnk lejár, ezért egy év hosszabbítást kért az Önkormányzat annak érdekében, hogy alternatív módon tudjuk hasznosítani a termálvíz energiáját.
Bízom abban, hogy ha nem is termálfürdőként, de hőforrásként tudjuk majd használni ezt a természeti kincsünket.”
(Budaörsi Infó)
facebook:
0 Komment