Üzenjük Brüsszelnek…

(Budaörs, 2016. május 19. – Budaörsi Infó) A minap bevásárolni voltam egy helyi áruházban, megtaláltam mindent, ami a bevásárló listára került otthon, és még olyan terméket is, amire azután éreztem szükséget, amint szemem elé került – egyébként nem gondolok rá. Beálltam a kasszánál hömpölygő vásárlói sorba és az idő elverése okán figyelni kezdtem az előttem lévőket. Észrevettem, hogy aki kérés nélkül, készséggel maga mögé rakta az elválasztó műanyag táblát, annak a mögötte lévőtől mindig kijárt egy őszintén elmorzsolt köszönet, a mosolypárbaj elmaradhatatlannak tűnt. Majd az a vásárló, aki részesült ebben a gesztusban, még ha eddigi viselkedéséből és kinézetéből erre nem is számíthattam volna, szintén hátra nyújtja az elválasztó táblácskát. Ezt a láncreakciót az olyan vásárlók fullasztották le, akik nem viszonozták ’hátra’ az előzőleg kapott figyelmességet. De hamarosan egy újabb önkéntes elindította ezt a lavinát.

Felkeltette az érdeklődésemet ez az apró, de nem figyelmen kívül hagyható jelenség, és a nap további részében éber szemekkel próbáltam hasonlókra lelni.

Beültem az autóba és munkába indultam, figyelmemet megosztva vizslattam a négy keréken guruló sorstársaimat, ami nem volt nehéz, hiszen a megszokott elővárosi dugóba kerültem. Nehezen soroltam beljebb, de egy udvarias sofőr maga elé engedett, még jelzett is hozzá. Megköszöntem egyszeri vészvillogással. Hiába csak vészhelyzet elkerülése okán engedélyezett ez a fajta jelzés, a városi buszsofőröktől hamar átterjedt a személygépkocsi vezetőkre is. Ugyan én már beljebb voltam, de a külső sávban többen beszorultak, szinte automatikusan döntöttem: magam elé engedtem valakit, aki szintén megköszönte. Előttem haladt végig a Rákóczin, mikor indokolatlanul rálépett a fékre és lám, maga elé engedett egy kényszer helyzetben lévő sofőrt! Úgy tűnik, ez a lovagiasság-reflex igencsak ragályos.

Bent a téglafalas mókuskerékben sajnos nem tudtam megfigyelni hasonló helyzeteket, csak ismét otthon, Budaörsön. Négyen szálltunk be a felvonóba, három különböző emeletre pályáztunk. Aki a kezelőpanelhez legközelebb állt, körbekérdezte a jelenlévőket, melyik gombokat koptassa. Ő szállt ki elsőnek, és bár a panel megőrizte a betáplált parancsot, aki az ajtóhoz került, annak becsukódásakor reflexszerűen feltette az előző kérdést és benyomta a gombokat. Ez a fiatalember nagyon örült, hogy viszonozhatta a kéretlenül kapott, de jól eső gesztust, pedig a lakóház jellegéből fakadó szinte mindennapi találkozáskor a neveletlen, rosszcsont benyomását nyújtotta eddig.

Mi történhetett körülöttem a minap? Azt hiszem, kinyílt az a szemem, amellyel mindenki rendelkezik, csak csukva tartja, méghozzá azt, ami a mindennap megtapasztalható aprócska jó cselekedeteket és azok összefüggését képes meglátni. Nincs már sajnos finomhangolt érzékenységünk, csak a legerősebb ingereket vesszük észre és értékeljük, és a legtöbben már csak ezekre támaszkodva döntenek. Harag, szenvedély, félelem, szerelem, egyik sem vezeti, csupán megvezeti az embert, ha kizárólag rájuk támaszkodunk. Pedig minden érzelem sok apró, egymástól olykor független darabból áll. Nem attól lesz jó a napunk, hogy megjött a fizetés, lefeküdtünk a partnerünkkel, felköszöntöttek a név- vagy a születésnapunkon. Hanem a csokorba szedhető kedves szavaktól, a kellemes gesztusok nyújtásától és bezsebelésétől, a másokkal való szívélyes viszonytól.

(Budaörsi Infó/Mendemondász)

facebook:

0 Komment