Rómeó és Júlia Budaörsön – villáminterjú Spolarics Andreával

(Budaörs, 2016 január 20. – Budaörsi Infó) 2016. január 23-án Rómeó és Júlia bemutató lesz a Budaörsön. A Budaörsi Latinovits Színház idén hat taggal kezdett társulatalapításba: Spolarics Andrea ötödmagával szerződött le. A Rómeó és Júlia Dajkája – a János vitéz Mostohája és a Liliomfi Kamillája után – a harmadik szerepe az évadban. És nem először vesz rész színházépítésben.

– Melyek voltak a pályáján az ehhez hasonló helyzetek?

– Ahol konkrétan ugyanígy társulat-alakításról beszélhettünk, az a Bárka volt ’97-ben, a semmiből. Dehát végül is Kolozsváron ’91-ben, ott az azt megelőzőhöz képest egy teljesen más szellemiségű irány indult Tompa Gáborral, átalakuló-félben lévő színház volt, így azt is ideszámítanám. És Szolnokon ’88-tól, a Fodor Tamásék is egy viszonylag friss és új csapatot szerveztek, igaz, abba én később kerültem bele, de mindenképpen az is egy újító kezdeményezés volt. Engem speciel magánemberként is vonz a folyamatos változás vagy átalakulás, nehezen tudnám magam elképzelni, hogy betagozódjak egy meglévő struktúrába. Úgyhogy mindig szívesen megyek olyan helyre, ahol én is alakító-ember lehetek, ahol az én szájam íze is érezhető az eredményen valamilyen módon. Engem kifejezetten vonz, ha a munkámmal, – nem feltétlenül a beleszólásaimmal, hanem a puszta jelenlétemmel – tudok alakítani vagy változtatni dolgokon. Hiszek abban, hogy fontos, kik verődnek össze egy társulatban, milyen típusú színészek és milyen típusú emberek, – az emberi minőség is rendkívül meghatározó. Együtt tesszük le azokat az alapvető belső íratlan szabályokat, amelyek ránk vonatkoznak, amelyeket mi betartunk, és amik mentén haladunk.

– A Liliomfi, a Latinovits színház előző bemutatója kivételes alkalomnak számított, hiszen a társulat három tapasztalt tagja mellett frissen végzett és jelenleg is egyetemre járó fiatal színészek alkották a csapatot. Ott mennyiben volt lehetősége alakító-embernek lenni?

– Az egy furcsa munka volt, ők nagyon nagy tisztelettel fordultak felénk, de igazából ez egy olyan folyamat volt, amibe nem volt sok beleszólásom. Sokkal inkább az volt a feladat, hogy mi vegyük fel a fonalat, az ő lendületüket és ritmusukat. Nekik volt egy nagyon erős elképzelésük, a kettő, vagy a zeneszerzőt is beleszámítva, három fő alkotónak – Ifj. Vidnyászky Attila rendező, Vecsei Miklós dramaturg és Kovács Adrián zeneszerző -, és ahhoz próbáltunk apróságokat hozzátenni, mindenki a maga módján természetesen, amelyek aztán beépültek az előadásba. Viszont azt hiszem, volt a munkának egy olyan fázisa, amikor jó példával, példákkal járhattunk elöl. Maga a játékstílus, a koncentrálás az ilyen vígjátéki helyzetekben, nyilván a poentírozás, a pontosság – mert hát halálosan pontosnak kell lenni ebben a műfajban, másodperceken múlik minden, tényleg, hogy te hogy időzítesz egy poént, hogy hogyan, milyen tempóban lépsz be, satöbbi -, tehát ezekben az aprónak látszó de elemi részletekben mi, Ilyés Róbert, Bregyán Péter és én, amit tudtunk, mutattunk, átadtunk.

– Szintén több fiatal, egyetemista és frissen végzett színész vesz részt a hamarosan bemutatásra kerülő Rómeó és Júliában. Hasonlóan zajlanak a próbák is?

– Nem, ez most megint csak egy teljesen más jellegű lecke, hiszen egy ilyen klasszikust, mint a Rómeó és Júlia, ezerszer látott már mindenki, sokaknak a könyökén jön ki a történet és kismillió feldolgozást ismerünk, jobbakat, rosszabbakat. Én magam is játszottam ezt a szerepet, és amikor az ember újra és újra találkozik ezzel a darabbal, már mi magunk is arra vagyunk kíváncsiak, hogy na, most ez a mienk milyen feldolgozás lesz, ez most mit fog kiemelni. Nagyon résen kell lenni, hogy frissek legyünk és egy teljesen sajátos, mai és általunk jól játszható dolgot hozzunk létre. Tehát a mi értelmezésünk, miközben nem szakadunk el egyáltalán Mészöly Dezső fordításától, az egy friss értelmezés, újra kellett gondolni egy csomó mindent. De a Rómeó és Júliát mindig elő kell és érdemes venni, örök téma, ahogy az összes Shakespeare az. Nagy Shakespeare-rajongó vagyok egyébként, nagyon sok Shakespeare-szerepet játszottam már – ez persze nem erény, hanem állapot, és igen nagy kihívásnak tartom mindig. Azt szoktam mondani, hogy látszólag olyan könnyű, mintha az ember már mindent tudna erről a darabról, de miközben csinálod, akkor rendre belebotlasz olyan pillanatokba, amiket azért jól végig kell gondolni. Szóval jól meg kell rágni, rá kell találni, hogy mit is akart, hogy azt a szituációt ott miért úgy írta meg, mit szeretett volna ott hangsúlyozni, figyelni kell folyamatosan, okosan kell vizsgálódni, mert nem könnyű, nem adja könnyen magát. Még akkor sem, amikor azt hiszed, már mindent tudsz róla. A Rómeó és Júliát játszani kell, mert szép, mert lebilincselő, mert rólunk szól, még mindig rólunk szól. Akármilyen szituációban is vagyunk a Földön, vagy akár a mai magyar társadalomban, ez mindig aktuális téma valahogy.

– Megfogalmazható már valami a friss értelmezés mikéntjéről?

– Talán furcsa, de a mindenkori valóságra őszintén reagáló sajátossága Berzsenyi Bellaagh Ádám rendező és Kovács Kristóf dramaturg koncepciójának, hogy Capuletné és Montaguné fiatalabb a szokásosnál, Bohoczki Sára és Páder Petra játsszák őket. Nekem a legtöbb jelenetem értelemszerűen Júliával – Zsigmond Emőkével van, valamint a Capulet-családdal. Érdekes, jó próbák zajlanak, kicsit keresgélünk még. Ha mi színészként ezt át tudjuk ereszteni, ha megtörténik velünk a darab, akkor a nézővel is meg fog történni, és hát nagyon boldog lennék, hogy ha sokaknak maradandó élmény lehetne.

– Ez az első olyan évad a Budaörsi Latinovits Színházban, amelyben ez a hatfős társulat együtt dolgozik előadásról előadásra, és körvonalazódik a repertoár által is valamiféle arca a színháznak. Milyen lesz ez a színház, mifelé megy?

– Rendkívül izgalmas, műhelymunkákban bővelkedő alkotófolyamat zajlik egy-egy bemutató kapcsán. Egyfelől jó és hálás helyzet ez a jótékony távolság Budapesttől, másrészt viszont nagyon megnehezíti a dolgunkat, hiszen a helyi közönséget is meg kell szólítanunk és a budapesti nézőket is ki kell ide csábítsuk. A lényeg, hogy minőségi előadásokat kell létrehoznunk. Azt hiszem, hogy most már azért elég világosan meg lehet fogalmazni, hogy egy bizonyos színvonal alatt nincs előadásunk, én magam is egyre büszkébb vagyok, hogy itt érdekes dolgok születnek és talán nő a figyelem is felénk. Egy hosszú útnak az elején vagyunk, és azt gondolom, hogy egyelőre még nagyon nagy hibát nem követtünk el. Ez egy ilyen furcsa művészszínház-szerűség, de mindenképpen sokirányú kell legyen a kínálatunk. Olyan színházat kell csináljunk, ami friss, mai, színvonalas és érdekes – minőségi munka. Szóval ez a feladat.

(Budaörsi Infó/Budaörsi Latinovits Színház)

facebook:

0 Komment