A romániai suceavai táblabíróság szerdán jogerős ítéletben utasította el a Heineken Románia keresetét, és állapította meg, hogy jogosan nevezi az Igazi csíki sörnek a termékét a székelyföldi Lixid Project ...

A Budaörsi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztálya 2015. március 6-án 18 óra és 20 óra között fokozott ellenőrzést hajtott végre a 18. életévüket be nem töltött személyek alkoholfogyasztásának visszaszorítása érdekében a budaörsi szórakozóhelyeken, vendéglátóipari egységekben, illetve azok ...

A március 15-i ünnepi rendezvények miatt szombaton és vasárnap Budapest több kerületében forgalomkorlátozásokra kell készülni. Vasárnap az Erzsébet hidat több órára, a budai Várat pedig egész napra lezárják a közúti gépjárműforgalom előtt – közölte honlapján a ...

Területtisztító, szépítő és szemétszedő verseny keretében keresi a Föld órája globális program idei magyarországi fővárosát a WWF ...

Tigyi Gábor kutatóorvos és csoportja olyan hatóanyagot fejlesztett ki, amely napokkal a sugárhatás után is képes hatékonyan kezelni a sugárbetegséget – közölte a Magyar Tudományos Akadémia szerdán az ...

“Klónozták” a 100 Tagú Cigányzenekart: az együttes neve alatt nemrég egy másik zenekar turnézott Franciaországban – állítja Beke Farkas Nándor, a tavaly hungarikumnak minősített együttes ...

Felemás, színes zoknival igyekeznek felhívni a figyelmet a Down-kórral élők helyzetére brüsszeli politikusok a jövő heti Down-szindróma világnap ...

A Budaörs Kézilabda Club szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt a Budaörs, NB I/B-s női kézilabda csapat, soron következő mérkőzésére, ahol a tavalyi ezüstérmes csapat, a Pécs gárdáját ...

Franciaországban elsőként a versailles-i kastély múzeuma tiltotta ki épületeiből a szelfibotot, és több francia kulturális intézmény is hasonló korlátozást ...

A német alkotmánybírósághoz fordultak magyar, osztrák és lengyel közúti fuvarozó cégek, a társaságok azt kívánják elérni, hogy a tranzitfuvarok mellett a Németországba irányuló és az onnan induló fuvarok esetében is függesszék fel  azt a szabályt, hogy kötelezően a német minimálbér illeti meg a külföldi ...

Meztelenül szerepel a választási plakáton a baszkföldi Portugalete város egyik polgármester-jelöltje, Yolanda Couceiro Morín, így közvetítve legfőbb választási üzenetét, az átláthatóságot – írta a spanyol sajtó kedden, közölve a transzparensről készült ...

Az új Budaörsi úti csomópont építése miatt a Sasadi útnál lévő gyalogos felüljárót 20 méterrel a városközpont felé helyezték át szombat éjszaka. A Crashdoor Productions a többórás munkát egy néhány másodperces videóval örökítette meg, ami nem mindennapi látvány. A felvételt a cikkben ...