Norvég alapok – Ellenzéki pártok: ne használják politikai célokra a rendőrséget!
- Budaörsi Infó
- 2015 január 30.
Az MSZP, a Demokratikus Koalíció és a Magyar Liberális Párt is üdvözölte a Budai Központi Kerületi Bíróság határozatát, amely szerint törvénysértő volt az Ökotárs Alapítvány székhelyén és munkatársainál tartott házkutatás, és egyaránt arra szólította fel: senki ne használja politikai célokra a rendőrséget. A rendőrség közleményben tudatta: feladatait pártbefolyástól mentesen látja el.
Az MSZP csütörtöki közleménye szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság megcáfolta a belügyminisztert és az országos rendőrfőkapitányt, amikor kimondta: törvénysértő volt az Ökotárs Alapítvány székhelyén és munkatársainál végzett házkutatás.
A Bárándy Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának szocialista alelnöke által jegyzett közlemény szerint a szocialista párt kezdettől hangot adott annak, hogy a civilek ellen elrendelt razzia “politikailag motivált”, ezért az országos rendőrfőkapitányhoz, majd a belügyminiszterhez fordultak, akik állításaikat visszautasították, minden tekintetben jogszerűnek nevezték az akciót.
A párt ezért felszólította a rendőrség politikai és szakmai irányításáért felelős vezetőit, hogy többé ne használják politikai célokra a testületet.
A Demokratikus Koalíció (DK) közleményben üdvözölte a Budai Központi Kerületi Bíróság döntését. A Gréczy Zsolt, a DK szóvivője által jegyzett közlemény szerint beigazolódott az alapítvány álláspontja, amely szerint – bűncselekmény gyanújának hiányában – politikai megrendelésre “rohanhatták le” az Ökotárs irodáját és az alapítvány munkatársainak lakásaikat a Nemzeti Nyomozó Iroda emberei.
Azt írták: “a korrupt kormány a saját törvényeit sem tartja be akkor, amikor politikai nyomásgyakorlás gyanánt hivatalos szerveket uszít civil szervezetekre”.
A Magyar Liberális Párt közleménye szerint a bíróság ítélete egyértelműen jelzi, hogy a rendőrség politikai megrendelésre járt el, ez a “civilek kormányzati zaklatásának egy újabb törvénytelen állomása” volt.
A Budai Központi Kerületi Bíróság határozata szerint törvénysértő volt az Ökotárs Alapítvány székhelyén és munkatársainál végzett tavaly szeptemberi házkutatás, mert hiányzott a kényszerintézkedés általános feltétele. A bíróság múlt pénteki határozatát az alapítvány juttatta el csütörtökön az MTI-hez.
Az alapítvány közleményében üdvözölte a bíróság döntését, ugyanakkor a szervezet aggasztónak tartja azt a jelenséget, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda “egyértelmű politikai nyomásra törvénysértő házkutatást, lefoglalást hajt végre” Magyarországon.
A rendőrség visszautasította az Ökotárs Alapítvány állításait, és hangsúlyozta: feladatait pártbefolyástól mentesen látja el. Az ORFK kiemelte, hogy feladatait a rendőrségről szóló törvény előírásainak mindenben megfelelően, pártbefolyástól mentesen látja el.
facebook:
0 Komment