(Budaörs, 2014. november 17. – Budaörsi Infó) Dr. Kisfalvi Péter a 2014-es önkormányzati választások alkalmával a 10-es választókörzetben indult képviselőjelöltként a Budaörs Fejlődéséért Egyesület színeiben és győzött. Ez a terület a Kamaraerdő, amelynek az előző négyéves ciklusban Török István (Fidesz-KDNP) volt a képviselője. Az azt megelőző két ciklusban pedig dr. Kisfalvi Péter. Így méltán nevezhetjük ...

Dr. Czuczor Gergely és Grósz András történészek ismét útnak indítják azt a történelmi előadás-sorozatot, amelynek célja, hogy közelebb hozzák az erre fogékony közönséghez Magyarország és Budaörs múltjának történelmi eseményeit, kiemelkedő ...

A hivatalos szavazatszámlálás hétfő hajnalban közzétett első részeredményei megerősítették azt, hogy Klaus Johannis, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltje, Nagyszeben szász polgármestere nyerte a romániai elnökválasztást szociáldemokrata (PSD) ellenfelével, Victor Ponta kormányfővel ...

“Aggodalomra okot adó tevékenységet” észleltek az amerikai külügyminisztérium elektronikus levelezőrendszerének egy részében – közölte híroldalán hivatalos forrásra hivatkozva vasárnap a CNN ...

Ezrek vonultak utcára Románia nagyvárosaiban az elnökválasztás urnazárásakor vasárnap este, hogy tiltakozzanak a külföldön élő románok szavazásának nem megfelelő megszervezése ellen. Tiltakozásuk ünnepléssé alakult, amikor megtudták, hogy Klaus Johannis nyerte a ...

Mégsem tigris a Párizstól negyven kilométerre keletre található Montévrain településen második napja keresett állat, hanem valamilyen más fajhoz tartozó macskaféle – közölték pénteken az illetékes hatóságok az állat nyomainak szakértői vizsgálatát ...

Több mint harminc új magyar kompozíció ősbemutatójával várja az érdeklődőket az Új Magyar Művek XVII. Hangversenyciklusa a Fészek Művészklubban novemberben és ...

Injekcióval “kikapcsolható” a prosztatarák növekedése – derült ki brit kutatók laboratóriumi ...

Klaus Johannis, a Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltje, Nagyszeben szász nemzetiségű polgármestere Facebook-bejegyzésben adta hírül támogatóinak hétfőn éjszaka, hogy győzött a romániai ...

Victor Ponta román miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy telefonon gratulált ellenfelének, Klaus Johannisnak az elnökválasztáson elért ...

Horthy Miklós budapesti bevonulására emlékezett a Jobbik a fővárosban ...

A Miniszterelnöki Sajtóiroda közlése szerint megengedhetetlen nyomásgyakorlás történt a Welt am Sonntag német lap szerkesztősége részéről a múlt heti Egy magyar, egy bajor – semmi vita című, közös magyar-bajor kormányfői interjú ...