Szerda este megnyílt az Art Market Budapest (AMB) kortárs képzőművészeti vásár, amely idén mintegy 100 kiállító standján több mint 500 művész több ezer műtárgyával és 70-nél is több kísérőprogrammal várja a közönséget vasárnapig a Millenáris ...

Bejelentés nélkül végzett tőkepiaci közvetítői, függő ügynöki tevékenységet a Kancellár Globális Piacok Kft. – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a jegybank 60 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a ...

(Budaörs, 2014. október 09. – Budaörsi Infó) Október 12-én a választópolgárok eldönthetik, hogy kinek a kezébe szeretnék adni Budaörs irányítását. Polgármester-, egyéni választókerületi-, illetve megyei listás jelöltekre lehet majd szavazni. Ugyanezen a napon szavazhatnak a nemzetiségi jelöltekre is a budaörsiek. A szavazatokat 2014. október 12-én, 6 órától 19 óráig lehet leadni a szavazóhelyiségekben, illetve mozgóurna ...

(Budaörs, 2014. október 09. – Budaörsi Infó) A 2014. október 12-ei önkormányzati választások közeledtével összefoglaltuk, hogy a budaörsi 10 választókörzet képviselőjelöltjei miként nyilatkoztak nekünk bemutatkozó interjúsorozatunk alkalmából. Az 7-es választókörzet jelöltjei:Stift Nándor (BFE), Szanka László (Fidesz-KDNP), Nagy Zsolt (Jobbik), Papp József ...

(Budaörs, 2014. október 09. – Budaörsi Infó) A 2014. október 12-ei önkormányzati választások közeledtével összefoglaltuk, hogy a budaörsi 10 választókörzet képviselőjelöltjei miként nyilatkoztak nekünk bemutatkozó interjúsorozatunk alkalmából. Az 6-os választókörzet jelöltjei: dr. Ritter Gergely, Káhn János, Dörflinger Gábor, Bartha ...

(Budaörs, 2014. október 09. – Budaörsi Infó) A 2014. október 12-ei önkormányzati választások közeledtével összefoglaltuk, hogy a budaörsi 10 választókörzet képviselőjelöltjei miként nyilatkoztak nekünk bemutatkozó interjúsorozatunk alkalmából. Az 5-ös választókörzet jelöltjei: dr. Molnár Gábor (BFE), Gáspár Béla (Fidesz-KDNP), Kovalik Sándor (Jobbik), Leipán Tibor ...

(Budaörs, 2014. október 09. – Budaörsi Infó) 2014. október 10-én 19 órakor lesz a Budaörsi Latinovits színházban a bemutatója az Ármány és szerelem című Friedrich Schiller darabnak. Az előadás két fiatal, Lujza és Ferdinánd, szerelméről szól. Megéri ...

Nyílt napot tartanak a mentális ellátással foglalkozó, közösségi pszichiátriai szolgáltatók országszerte a lelki egészség világnapjához kapcsolódva október ...

Idén az első három negyedévben 25 027 vállalkozást töröltek, és egyidejűleg 20 649 újat jegyeztek be a cégnyilvántartásba – közölte az összesített adatokat a listát összeállító gazdasági információ szolgáltató cég, a feketelista.hu az ...

Űridőjárás-előrejelző központ nyílt szerdán az angliai ...

Meghalt szerdán a Dallasban kezelt Thomas Eric Duncan libériai állampolgár, akit a mostani járvány során az Egyesült Államokban elsőként diagnosztizáltak ...

A francia kánkán bölcsőjének számító párizsi Moulin Rouge idén ünnepli fennállásának 125. évfordulóját. A legrégebbi francia varietészínház a válság ellenére kitűnő egészségnek ...