Garázdaság miatt állítottak elő a rendőrök egy 26 éves férfit
- Budaörsi INFÓ
- 2014 október 20.
A budakeszi rendőrök egy 26 éves férfit fogtak el. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H. Csanád 26 éves budapesti lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. október 18-án 19 óra körüli időben egy zsámbéki söröző előtt – kezében egy félig törött sörösüveggel – a sértett felé szaladt és a férfi felső teste irányába vágó, kaszáló mozdulatokat tett, miközben azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit megöl.
H. Csanádot a budakeszi rendőrök a helyszínen elfogták, majd a Budaörsi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
Az eljárás során kiderült, hogy a sértett ellen több elfogatóparancs van érvényben, ezért őt a nyomozók elfogták és őrizetbe vették.
A büntetőeljárást H. Csanád ellen – szabadlábon hagyása mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.
facebook:
0 Komment