Augusztus végéig kell megválasztaniuk a helyi képviselő-testületeknek a helyi választási bizottsági tagokat, a fővárosi, megyei közgyűléseknek pedig a területi választási bizottsági ...

(Budaörs, 2014. augusztus 10. – Budaörsi Infó) Egy nap Zokni és Bugyi a víz alatt tortát hegesztettek egy fán. Zokni és Bugyi meglátta, hogy a fán két tehén is tollasozik. Zokni és Bugyi ezt furcsának találták, ezért csak hazacammogtak, de észrevették, hogy a medvén nincs ...

Lezsák Sándor szerint a Kurultáj az elmúlt években beszédes fogalommá nemesedett és azt üzeni: mi magyarok is a “kincses Kelet” örökösei vagyunk. Az Országgyűlés alelnöke erről a Kurultáj magyar törzsi gyűlés szombati ünnepélyes megnyitóján beszélt ...

A bécsi Agrártudományi Egyetem kutatói is részt vettek a kísérleti Ebola-gyógyszer, a ZMapp kifejlesztésében, amely a hírek szerint javított két, Ebola-vírussal megfertőződött amerikai állampolgár állapotán – számolt be róla szombaton a Kurier című osztrák ...

A rendszerváltás és a demokrácia állapota, illetve Orbán Viktor Tusnádfürdőn mondott beszéde volt a fő témája az Ökopolisz Alapítvány nyári akadémiáján szombaton Baján rendezett vitafórumnak, amelyen Schiffer András, az LMP társelnöke, Tamás Gáspár Miklós filozófus és Krekó Péter politikai elemző vett ...

Nagyszabású médiaeseményt szervez  az Apple szeptember 9-ére, amelyen valószínűleg az új iPhone-t mutathatják majd be, írja ...

 A Ferencváros családi napján szombaton felavatták a klub új stadionja, a Groupama Aréna előtti ...

Akár 400 ezer látogatót is vonzhat a hétfőtől vasárnapig tartó 22. Sziget fesztivál, amelynek nagyszínpadán hosszú évek után először négy magyar zenekar is ...

A magyar versenyzők egy-egy arany- és ezüst-, valamint három bronzérmet gyűjtöttek a moszkvai kajak-kenu világbajnokság szombat délelőtti ...

Vasércolvasztó kemencébe dobva ölték meg a második világháborúban a japánok a beteg kínai bányászokat – derül ki a japán háborús bűnösök vallomásainak Kínában nyilvánosságra hozott ...

Németországban a kormány felszólította valamennyi nagykövetséget, hogy nevezze meg az  országba telepített hírszerzőket – írta pénteken a Spiegel ...

Az Egyesült Államok Erbíl közelében dróncsapást hajtott végre az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű szélsőséges milícia egy állása ellen, négy F-18-as vadászbombázó pedig egy konvojt és egy másik állást támadott – közölte pénteken a ...