Asztalitenisz – Győztek a budaörsi lányok
- Budaörsi INFÓ
- 2014 március 19.
(Budaörs, 2014. március 19. Budaörsi Infó) A Budaörsi 2iSC női asztalitenisz csapata a tegnapi napon a horvát HASTK Mladost Zagreb együttesét 7:0 arányban legyőzte az első, hazai bronzmérkőzésen. Így a csütörtöki visszavágóra nyugalommal indulhatnak a lányok, jó eséllyel megvan az idei szezon budaörsi vonatkozású nemzetközi kupa érme is.
Ezen a héten tehát lezárulnak a nemzetközi, klubot érintő csapatmérkőzések, ezután játékosainknak a hazai bajnokságra, illetve a válogatott egyéni illetve csapat eseményekre kell koncentrálniuk.
Pergel Szandra és Madarász Dóra a magyar válogatott tagjaként előbb a spanyol, majd a német World Tour állomásokon szerepel, mely versenyek felkészítik őket a Tokióban, májusban megrendezésre kerülő csapat Világbajnokságra.
facebook:
0 Komment