Budaörsi „nyugdíjas szellemi szabadúszó” első kötete – Antal László a NAP díjazottja

(Budaörs – 2014. január 10., Budaörsi Infó) A 2013-as Nagy Alkotói Pályázat (NAP) vers kategóriájában Antal László budaörsi nyugdíjas tanár nyerte el az Acta Publica Kiadó díját. Egy saját műveiből összeállított verseskötet lett a jutalma, amelynek címe: Nekem a szó. Könyvének ajánlását Szabó T. Anna neves budaörsi költőnő írta.

Antal László 1950-ben született Füzesabonyban. 35 évet tanított különböző iskolákban, jelenleg „nyugdíjas szellemi szabadúszó” elmondása szerint. Végzettségét tekintve magyar-német szakos gimnáziumi tanár. Életében az irodalom és a hit kiegészítik egymást.

A Budaörsi Infó a győztes pályamű íróját arról kérdezte, hogy mióta érdeklődik a versek világa iránt, és hogy miként keveredett a szavak tengerébe.

„Úgy kezdődött, hogy én nagyon szerettem verseket tanulni már óvodás koromban is. Könnyen tanultam, és szerettem szavalni is, de ahogy kamaszodtam a tanulás még megmaradt, de szerepelni már kevésbé akartam.

Tizenhárom és fél éves voltam, amikor megbántódottságból, csalódottságból, kicsit kudarcból megírtam az első versemet. Ez egy örök életre szóló tanulság volt számomra, hogy ilyen helyzetben nem szabad verset írni. Ezt a verset meg is semmisítettem. 46 éve írok verseket, amelyekből 11 ezer sort hagytam meg, nyilván többet írtam, de nagyon kritikus vagyok magammal szemben.”

Hogy-hogy most érezte elérkezettnek az időt, hogy megmérettesse verseit? 

„1991-ben megjelenhetett volna egy verseskötetem, de akkor azt éreztem, hogy még nincs itt az ideje. Sok pozitív visszajelzést kaptam az írásaimmal kapcsolatban, de tulajdonképpen úgy gondoltam, hogy ezt ki kell várni. Sokat és sokan bátorítottak ez idő alatt.  Azt akartam, hogy ezek a versek kiérlelődjenek, és ennek az ideje most érkezett el.”

Antal László elmondta nekünk, hogy ő csupán kedvtelésből ír, de nem minden áron.

„Engem a dolgok közvetetten érintenek meg. Szeretnék szépet írni, de a jóért. Ha egy ételt esztétikusan, szépen feltálalnak és még finom is, az a legjobb. A jóért főz a háziasszony is, és mellette nem baj, ha még szép is az étel. Én is így vagyok a versírással. Szeretek szépet és jót írni egyben.”

Megtudhattunk néhány érdekességet az újdonsült verseskötet tulajdonosunkról, de vajon mások hogyan vélekednek alkotásairól. Olvassák el Szabó T. Anna neves budaörsi költőnőnk írását, amelyet a „Nekem a szó” című verses könyvhöz írt.

Szabó T. Anna ajánlása

Antal László a magyartanárom volt, kamasz-verseim egyik legelső értő olvasója. Sugárzott róla az irodalom szeretete, a sokrétű és sokirányú olvasottság, a versek legbelső titkainak ismerete, és valami halk melankólia is, amiről csak később derült ki, hogy a költészet magányának az aurája. Ő, aki belső tüzét már akkor is fegyelmezett formákba szorította, vagyis verseket írt (jobbára még titokban), minket is arra biztatott, hogy találjuk meg azt az elfoglaltságot és azt az életpályát, amely nem unalom és rutin, hanem| öröm és felfedezés.

Soha nem felejtem el, mennyire felzaklatta egy akkori kultuszfilm, a Holt költők társasága; most, kötetben olvasva a verseit, tudom már, hogy nemcsak a tanári felelősség súlya nyomasztotta, hanem a költészet félelmetes erejének megszenvedett tudata is, a belső szabadság éltető és halálraszánt kényszere, ami fájdalmas nyugtalansággal tölti meg a hétköznapokat. Az élő költőknek még nagyobb felelősség jutott, mint a holtaknak.

„Lásd, nem tudsz mást, / mint lázadni” mondja fiának írt versében – de ne feledjük a ráfelelő sort sem: „Hagyd az örömöd: áradni!”

Antal sosem felejt el figyelni az örömre, sosem felejt el rákérdezni arra, hogy „Hová lett öröm és játék?” – hiszen tudja, hogy e kettő nélkülözhetetlen az értelmes létezéshez; csak a vágyott és megtapasztalt öröm ad erőt a vershez és az élethez; úgy is mondhatjuk: az élet örömeiből vers, a vers öröméből pedig élet lesz.

Ahogy az irodalom örömét a tanítványainak, úgy nyújtja át végre Antal László ezt a régóta őrizgetett, készre-szépre csiszolt ajándékot az olvasóknak. Finom arányérzék, formai könnyedség, a szó és a dallam tisztelete, a belülről ismert hagyomány továbbéltetése, játék és komolyság összhangja – ez Antal verseinek biztos háttere.

Egyik versében műkedvelőnek titulálja önmagát, de ez a szerénység csak azt tanúsítja, hogy a pályához szükséges szakmai alázat erényének régóta birtokában van; ne felejtsük azonban, hogy „kedvtelésből” írni ugyanakkor azt is jelenti, hogy a versolvasás, sőt, a versírás is: öröm. A szó és a ritmus ősi öröme.

A maga módján ez is megváltás: a szótestek súlyát könnyed és vidám lélekkel tölti meg, égivé lényegítve át a felfelé sóvárgó földi létezőket. „Nekem a szó víg ajándék. / Több a játék, mint a szándék.” Ez a címadó vers telitalálata; a más versekben is megidézett „homo ludens” hangját és játékát vegyük komolyan, mert visszatérést jelent a romantikusok igazához: az ihlethez.

Az ihletett költő ki van szolgáltatva a dallamok sugallatának – egész bensője, szíve-lelke együtt rezdül a szavak muzsikájával, és ez, ha a költő tehetsége engedi, már elég is a jó vershez; a lényeg, hogy ne csalja el a sugallatot, hanem éljen vele: „de ha játék, az maradjon,/ csak a bensődből fakadjon”. Befelé kell hallgatózni, ezért bukkan fel annyiszor a versekben a szív, a lélek és az elme, és ezért utal annyiszor a titokra és a csodára is mint a vers – és egyben: az ember – legbelsô hajtóerejére. A rím és a dallam égi harmóniája elemi igénye a költőnek: „Dallam nélkül sose szerezz”, „Ha nincs dallam, verssor sincsen”. A költészet réges-régi lényege ez a jelentésen túlmutató sejtetés: „Szó még nincs, de van már dallam” – „Nincsen kép, de rím van hozzá”.

Az Antal-vers dallamvilága sokfelé kötődik, sok hagyományt megidéz: a népballadákat, a Bibliát (különösen a zsoltárokat, de az Énekek énekét és Jób könyvét is), Adyt, József Attilát („minden vétkes, egy a vétlen”), betéve tudja az orosz, angol és német romantikusokat, vagy akár a vágáns költőket – mégis: egyéni, jól felismerhető hangon szól.

Az írás az öröm mellett vigasz is, segítség és „bátorítás”, ahogy a versek és verscímek is mondják, önmagunk elfogadásának meditációs gyakorlata – „légy te” (vagyis: légy önmagad) biztat a vers, mert aki elrejtőzik, az nem önmaga, nem játszhat felszabadultan, hiszen a játék öröme helyett versengő játszma tölti ki az életét. Nehéz „benső hanghoz lenni hűnek” – hiszen az öncsalás elkerüléséhez folyamatos önvizsgálat szükséges –, de nem lehet más a cél, mint újra rátalálni a költészet ős-eredeti hivatására: a dallam örömére, amihez csak a szív lehet „iránytű”.

A költő „bátorítva” szól, megmutatja, hogy az ember ebben a földi világban nem élheti át a vágyott égi nyugalmat, „a legjobb jó” állandó közelségét, állandóan szüksége van arra, hogy folyton megújítsa, „mélyebben remélje” a hitét. A „kegyelem” szó Antalnál a megértés, megbocsátás, részvét értelmében bukkan fel; ahogy az égi kegyelmet az ember megpróbálja a maga ereje szerint elfogadni és közvetíteni, jól kell gazdálkodnia a rábízott tálentummal: „küldetésem vígan töltöm”. Mekkora erő kell ehhez! Milyen nehéz akár csak ezt az egyszerű felszólítást is betartani: „Élni kell; hát hitből, szépen”! Ízlelgessük a sorokat, a verseket, és olvassuk el őket újra és újra – útravalónak.

A kötet megvásárolható 998 Ft-ért Budaörsön az Acta Publica Kiadónál (Kisfaludy u. 40., telefon: 06-23-428-264)

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment