Fidesz: a baloldali megállapodás nem jelent semmi jót az embereknek

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint nem jelent semmi jót a magyar embereknek az MSZP és az Együtt-PM szövetség választási megállapodása, amelyet szombaton hagyott jóvá a szocialista párt választmánya.

 

 

 

Kocsis Máté szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a megállapodás a rezsicsökkentés szűkítésével, eltörlésével járhat együtt, továbbá adóemelést hozna, és biztosan szűkülne a családi adókedvezmény is.

Látszik, hogy az MSZP és az Együtt-PM megállapodása “ismét a rossz bankárokat és a mohó multikat segítené a magyar emberek helyett” – fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója. Hozzátette: teljesen mindegy, hogy milyen hatalmi és személyi kérdésekről alkudoznak a bukott baloldalon, mert ugyanazt a politikát képviselik mindannyian, “pont ugyanazok az emberek, akik egyszer már együtt tönkretették az országot”.

A kormánypárti politikus reagált Mesterházy Attila pénteki miskolci beszédére is. Az MSZP elnöke a városi sportcsarnokban tartott nagygyűlésen egyebek mellett arról beszélt, hogy a gyermekek, a fiatalok és a nők, valamint a kis- és középvállalkozások, a munkavállalók és a nyugdíjasok egyaránt jobban járnak majd 2014-től, amennyiben a szocialista párt kerül kormányra.

Kocsis Máté azt mondta: jól látszik, hogy a bukott baloldalon nagy a baj, semmit sem tanultak a múlt hibáiból, Gyurcsány Ferenc egykori beosztottja, Bajnai Gordon mai szövetségese, Mesterházy Attila pedig számtalanszor hazudott, és betarthatatlan ígéretekkel kábította közönségét. “A bukott baloldalon nemcsak a szereplők, hanem a hazugságok is még mindig ugyanazok” – fogalmazott.

Szavai szerint a szocialista pártelnök pénteken “azt hazudta, hogy mindenkinek jobb lesz, majd hosszasan sorolta, hogy mit tennének: szűkítenék a rezsicsökkentésben részt vevők körét, széles körben emelnék az adókat, visszatérnének a 2010 előtti gazdaságpolitikára, amely (…) az összeomlás szélére sodorta Magyarországot”.

Mesterházy Attilának “volt képe azt mondani” – folytatta Kocsis Máté -, hogy a Fidesz a gazdagokat segíti, vagyis a szocialisták szerint a nyugdíjasok, a gyermeket nevelők, a munkavállalók mind gazdagok, ami arról tesz tanúbizonyságot, hogy az MSZP nem ismeri a magyar valóságot.

A választók 2010-ben úgy döntöttek, megbukott az a gazdaságpolitika, amely hagyta, hogy “a rossz bankárok és a mohó multik” megszedjék magukat, és hagyta, hogy a bankok rátegyék a kezüket a családok otthonaira – zárta szavait a Fidesz kommunikációs igazgatója.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.