A 18-49 éves, Magyarországon állandó lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok 7,4 százaléka, 335 ezer ember tartózkodik tartósan külföldön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének új módszertanon alapuló gyorsbecslése ...

Bajnai Gordon szerint a lelepleződések nyara a mostani, a Fidesz-KDNP három éves kormányzása után. Az Együtt-PM vezetője csütörtökön Szigetváron, sajtótájékoztatón azt mondta, hogy ez az a nyár, amikor milliók számára válik nyilvánvalóvá, hogy “át lettek ...

Karbantartási munkák miatt szombaton és vasárnap rövidített útvonalon, a Móricz Zsigmond körtér és a Budagyöngye között közlekednek a 61-es villamosok – közölte honlapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A Széll Kálmán tér és Hűvösvölgy között 61V jelzéssel pótlóbuszokat ...

Több mint kétezer adag ételt osztott szét csütörtökön este Budapesten Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke és Mága Zoltán hegedűművész önkéntesek segítségével a karitatív szervezet Batthyány téri főépületénél, ahol a fél 6-os kapunyitásig mintegy százötvenen gyűltek ...

Keddtől az Országos Meteorológiai Szolgálat nem térségekre, hanem járásokra adja ki a veszélyes időjárási jelenségekre figyelmeztető riasztásokat – közölte a meteorológiai szolgálat veszélyjelző osztályának vezetője ...

A bérletek és a kempinghelyek már elkeltek a vasárnapig tartó zamárdi Balaton Soundra, napijegyek csak csütörtökre és vasárnapra kaphatók; a szervezők arra számítanak, hogy a rendezvény látogatóinak száma felülmúlja a tavalyit, elérve a 110 ezret – derült ki a elektronikus zenei fesztivál csütörtöki ...

A korrupció és a szervezett bűnözés leküzdése segítheti Románia csatlakozását a határellenőrzés nélküli schengeni övezethez – mutatott rá Jean-Marc Ayrault francia miniszterelnök csütörtökön Bukarestben, ahol Traian Basescu államfővel és Victor Ponta miniszterelnökkel folytatott ...

A kormány véleményével ellentétben Magyarország nem teljesít jobban a korábbi kormányok időszakához képest – fogalmazta meg Surányi György volt jegybankelnök és Chikán Attila egyetemi professzor, az első Orbán-kormány egykori gazdasági minisztere a Szabadságért Alapítvány csütörtöki budapesti rendezvényén ...

Jó lett volna találkozni a jelentés elkészülte előtt Farkas Flóriánnal, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökével, “ám ez nem rajtam múlt” – fogalmazott Rui Tavares európai parlamenti (EP) képviselő a ...

A Ferenciek tere átépítése miatt péntektől szakaszosan lezárják az Irányi utcát egy hónapra – közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtök ...

A magyar bajnokságban harmadik Budapest Honvéd két gólzáporos győzelemmel jutott tovább a montenegrói bronzérmes Celik Niksic ellen a labdarúgó Európa Liga-selejtező 1. fordulójában, ugyanis az egy hete idegenben aratott 4-1-es sikert követően csütörtökön a hazai visszavágón 9-0-ra ...

Kínai régészek azt gyanítják, hogy ötezer éves írásra bukkantak Kelet-Kínában kiásott kőbaltatöredékeken. A feliratok vélhetően körülbelül 1400 évvel idősebbek, mint az eddig ismert legrégebbi – csontokon fennmaradt – kínai ...