Képviselő-testületi ülés Budaörsön – Vita a termálkútról
- Budaörsi Infó
- 2013 június 20.
Budaörs képviselő-testülete június 19-én tartott ülést, melyen közel 60 napirendi pontról szavaztak. Szinte teljes volt a létszám, egyedül Kálóczi Imre (Fidesz) hiányzott, igazoltan.
Kis csúszással kezdődött a fél kilencre meghirdetett ülés, a képviselők kissé „nehezen találták meg a helyüket” a teremben. Végül Wittinghoff Tamás polgármester hathatós unszolására – „nagyon sok dolgunk van” – csak elkezdődött.
Mielőtt rátértek volna a hivatalos programmenetre, többen is éltek napirend előtti felszólalási jogukkal.
Sánta Áron, fideszes képviselő a településen akadozó kátyúzásról hozta szóba, Laczik Zoltán (MSZP) pedig bejelentette, hogy havi 1-2 alkalommal újra lesz bolhapiac a városban.
Becz György említést tett az Illyés Gyula Gimnázium kimagasló eredményéről, ugyanis az iskola tanulóinak jegyátlaga 4,55.
Szót kért még Császárné Kollár Tímea jobbikos képviselő is: azt javasolta, hogy városunkban alakuljon környezetvédelmi, úgymond „zöld” csoport, Káhn János pedig szóba hozta a Kenyérgyár utcai áldatlan állapotokat, ugyanis – állítása szerint – “a már régóta ott tanyázó hajléktalanok, és a mostanság megjelent drogárusok és -fogyasztók miatt elég zűrös környék lett, amire valamilyen megoldást kellene találni”.
Mikor aztán rátértek a napirend szerinti szavazásra kerülő témákra, igen nagy lendületet vett a dolog. A 25. napirendi pontig mindent egyhangú igennel fogadott el a grémium.
Ennél a pontnál hosszasan időztek, több hozzászólás is elhangzott képviselőktől és szakértőktől egyaránt. Ez a „Geotermikus energiahasznosítás Budaörsön” elnevezésű projektről szólt, ami a termálkútból nyerhető energiáról szól, amivel többek között a Budaörsi Uszoda és Sportcsarnok víz- és hőellátását akarják megoldani. E kérdésben 5,7 millió forint volt a tétje a szavazásnak, ugyanis ennyi szükséges a hatásvizsgálat elkészítéséhez. Nem az összeget sokallták, hanem többen kételkedtek a megvalósíthatóságában, köztük Sánta Áron képviselő is. Végül abban maradtak, hogy “ez az összeg azért nem rázza meg alapjaiban a büdzsét”, és valószínűleg az rosszabb döntés lenne, ha meg sem próbálnák. Így 2 tartózkodás mellett 12 igen szavazattal ez a napirendi pont sem akadt fent a rostán.
Éles vita alakult ki, amikor Törsvíz Kft. részesedésének a megvásárlása került terítékre. Az előkészítés hiányosságai miatt végül le kellett venni ezt a pontot a napirendről.
Ennyire nem váltott ki heves vitát, de többen is „dobtak egy hátast”, amikor a Hosszúréti patak melletti közpark világításáról kellett döntést hozni. Bíró Gyula és Sánta Áron képviselők is erősen eltúlzottnak érezték a hagyományos kiépítésre szánt 21,5, illetve a napenergia felhasználásával kiépülő majd’ 28 millió forintos költséget. Török István alpolgármester erre úgy reagált, hogy hosszú távon mindenképpen megtérülhet a beruházás. Végül 4 tartózkodás mellett, 10 igennel megszavazták.
Ezt követően ünnepi ülésre került sor, ahol átadták a Szakály Mátyás Pedagógus Emlékérmeket és a Budaörs Egészségügyéért Díjakat, ezt külön képes beszámolónkban megtekinthetik.
A döntésekről részletesebben a budaors.hu-n vagy az http://www.onkormanyzatitv.hu/-n!
(Budaörsi Infó)
facebook:
[…] is hozzájárult – derült ki a képviselő-testület június 19-én tartott ülésén. Az ülésről korábban itt számoltunk be. Részletesebben az ülésen történtekről a város honlapja így számol be: Napirend előtti […]