Rendőrségi hírek
- Budaörsi Infó
- 2013 június 11.
A Budaörsi Rendőrkapitányság aktuális hírei.
Ki akarta próbálni, majd ellopta
A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított nyomozást jármű önkényes elvételének bűntette miatt J. Nándor 37 éves pilisvörösvári lakos ellen.
A férfi 2013. június 10. napon 22 óra körüli időben Pilisvörösváron egy vendéglő udvaráról eltulajdonított egy robogót, amelyben az indítókulcs benne volt. A robogó tulajdonosa pontos személyleírást adott a feltételezett elkövetőről, mivel a motorkerékpár eltűnése előtt a 37 éves férfi ki szerette volna próbálni a járművet.
A járőrök a bűncselekmény elkövetése után rövid időn belül Pilisvörösváron, a Bányatelepen megtalálták a robogóval közlekedő férfit, akit elfogtak, majd előállították a Budaörsi Rendőrkapitányságra. Gyanúsított kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte.
A férfi ellen a büntetőeljárást – szabadlábon hagyás mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.
Tűzifával trükköztek
A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított kisebb kárt okozó csalás vétségének megalapozott gyanúja miatt P. István 48 éves és R. Gergely 21 éves kazincbarcikai lakosok ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2013. június 9-én 17 óra körüli időben Solymáron egy családi háznál eladásra kínált tűzifát, és az ott lakó férfival üzletet kötöttek. A megbeszélt összegnek a harmada kifizetésre került, a fennmaradó részért a gyanúsítottak másnap, június 10-én mentek vissza. A sértett közben észrevette, hogy a megbeszéltnél jóval kisebb mennyiségű és értékű tűzifát adták át neki, ezért már nem akarta kifizetni a fennmaradó összeget, és értesítette a rendőrséget.
P. Istvánt és R. Gergelyt a kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták, majd a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították. Gyanúsított kihallgatásukat követően őrizetbe vették minkét férfit.
Ellenük a büntetőeljárást – őrizetbe vételük mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.
Naptejet akartak lopni
A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított dolog elleni erőszakkal szabálysértési értékre elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt M. János 29 és R. Csaba 26 éves budapesti lakosok ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2013. június 11-én 17 óra körüli időben Solymáron egy áruházban az áruvédelmi eszközök eltávolítása után, ruházatukba rejtve próbáltak meg eltulajdonítani 10 darab naptejet.
A járőrök kiérkezéséig a biztonsági szolgálat munkatársai visszatartották M. Jánost és társát, akiket a rendőrök elfogtak, majd Pilisvörösvári Rendőrőrsre előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki.
Ellenük a büntetőeljárást – szabadlábon hagyás mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.
Több lopást is elismert
A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást dolog elleni erőszakkal, szabálysértési értékre elkövetett lopás vétsége miatt S. Tibor 27 éves hajléktalan férfi ellen.
A középkorú férfit 2013. június 9-én 17 óra körüli időben Budaörsön igazoltatták járőrök, amikor a csomagjainak átvizsgálása során betörés elkövetésére alkalmas eszközöket, valamint vízórát és elektromos vezetékeket találtak nála.
A későbbiekben kiderült, hogy S. Tibor ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság két elfogatóparancsot adott ki.
A 27 éves férfit a járőrök elfogták, majd a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsított kihallgatása során több lopás és betörés elkövetését elismerte.
Ellene a büntetőeljárást – őrizetbe vétel mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.
A rendőrség kezdeményezi a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését.
Őrizetben a molesztáló
A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat eljárást szemérem elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. József 60 éves piliscsabai lakos ellen.
A férfi 2013. június 7-én 15 óra körüli időben Piliscsabán, az utcán leszólított egy arra járó 11 éves kislányt, először bókolt neki, majd megpuszilgatta az arcát. Később kabátját széttárva arra kérlelte, hogy fogja meg a nemi szervét. A kislány ekkor megijedt és azonnal hazarohant.
A sértett által adott pontos személyleírásának köszönhetően a járőrök a férfit elfogták és előállították a Budaörsi Rendőrkapitányságon, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.
A büntetőeljárást ellene a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.
facebook:
0 Komment