Együtt2014-PM: Bajnai Gordon sikeresen kezelte a válságot
- Budaörsi Infó
- 2013 április 11.
Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség szerint míg Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején sikeresen kezelte a válságot, addig az “Orbán-rezsim” újabb válságot idézett elő.
A volt kormányfő által vezetett szervezet ezt az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében írta, amelyben a Fidesz egyik új szóvivőjének napközben tartott sajtótájékoztatójára reagáltak. Hoppál Péter újságíróknak hangsúlyozta, hogy amikor Bajnai Gordon neve valamilyen módon felbukkant az elmúlt időszakban, a magyar állam mindig a rövidebbet húzta, apadt a nemzeti vagyon, veszítettek a magyar emberek.
Az Együtt 2014 – PM szerint azonban Bajnai Gordon rendbe tett gazdaságot adott át a Fidesznek, amely “új, immár hazai gyártású válságot” okozott Magyarországon. A gazdaság zsugorodik, a munkahelyek veszélybe kerültek, a forint gyengül, a jól képzett, vállalkozó kedvű fiatalok pedig versenyt menekülnek innen a munkahelyteremtő beruházókkal – fejtik ki, hangsúlyozva: a “hazugság akkor sem válik igazsággá, ha százszor mondják fel: Bajnai Gordon minden, a személyét lejáratni igyekvő hazug állításért a bíróságon vett elégtételt”.
Az igazság Bajnai Gordon oldalán áll, a Fidesz-rezsim pedig a hazugság oldalán – fogalmaz az ellenzéki szövetség, amely szerint egyre nő azoknak a tábora, akik átlátnak a szitán, és változást akarnak.
facebook:
0 Komment