Ügyészség: Román állampolgárságú férfit vertek halálra izsáki rendőrök
- Budaörsi Infó
- 2013 április 10.
Egy magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező 47 éves izsáki lakos, román állampolgárságú férfi volt, akit a megalapozott gyanú szerint az izsáki rendőrőrsön hétfőn halálra vertek rendőrök – közölte az ügyészség sajtószóvivője.
Fazekas Géza szerdán újságíróknak megerősítette, kényszervallatás és halált okozó testi sértés gyanúja miatt a kecskeméti nyomozó ügyészség kedden őrizetbe vett két, időközben leszerelt Bács-Kiskun megyei rendőrt. A gyanúsítottak előzetes letartóztatását 72 órán belül kezdeményezheti az ügyészség a bíróságon – fűzte hozzá a szóvivő, aki szerint az őrizetbe vételre a szökés, illetve a nyomozás sikerének veszélyeztetése miatt volt szükség. Emlékeztetett továbbá arra is, hogy minden olyan ügyben az ügyészségnek kell eljárnia, amelyben rendőrök érintettek, akár elkövetőként, akár sértettként.
Mint mondta, a megalapozott gyanú alapján az izsáki rendőrőrs két rendőrjárőre egy kisebb súlyú bűncselekmény, lopás gyanúja miatt állította elő a 47 éves férfit, akit a nyomozás jelenlegi adatai szerint olyan súlyosan bántalmaztak, hogy rövid időn belül elhunyt. Fazekas Géza megjegyezte, a sértett nem egyszeri, hanem folyamatos bántalmazás áldozata lett.
Fazekas Géza a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el további részleteket az ügyről, ugyanakkor elmondta, a kényszervallatás és halált okozó testi sértés halmazati büntetése kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.
Az országos rendőrfőkapitány szerdán elfogadhatatlannak, megengedhetetlennek és tűrhetetlennek nevezte a történteket.
facebook:
0 Komment