Színházi kritika – Viharos éjszaka a Budaörsi Játékszínben

Mindig szép gesztusnak számít az, ha a Kárpát-medence vegyes nemzetei egymás darabjait viszik színre, de az igen merész, amikor nacionalista szellemű színdarabbal teszik ezt. Caragiale Viharos éjszakájával pedig kvázi ez a nagy helyzet. Vigyázat! Shakespeare óta, ha a vihar szót hallja a színház népe egy címben, akkor mindig időjárási tényezőre asszociál. Eme darab esetében erről nincs szó, első magyar fordításában is csak „zűrzavaros” ez az éjszaka, szóval nem szükséges Zeusz villám-dörgedelmeire felkészülni, és esernyőt vinni az előadásra.

Salamon Suba László rendező vélhetően csak jót akart, kedveskedni, örömet okozni a közönségnek, eközben pedig megfeledkezett a színdarab áthajlásairól és üzenetéről. Caragiale-t Romániában egyszerűen csak a legnagyobb drámaírónak titulálják, miközben a ­világ színpadain alig vagy egyszerűen nem ismerik, viszont egy közepes ízlésű szín­ház­lá­to­ga­tó is a „szódával elmegy” kategóriába tar­tozónak értékelheti darabjait. Ugyanis a „Jó román virtusos ambíció”, „jó román ember” illetve „Traianus kései népe” és a „Dacia” (provincia) kombinációjából származó önmeghatározások a Viharos Éjszakában egyet leszámítva minden más népet kizár a rajongók sorából. A darab papírra vetésekor (1879) Románia még csak egy kis balkáni államocska volt, de erősen fűtötte a ­na­cio­na­liz­mus, innen ered a darab hazai frenetikába hajló értékelése. (De hát közismert, hogy annyit veszít egy színdarab művészeti értékéből, mint amennyit kiszorít a politikai tartalmával.)

Ugyebár lehetséges úgy értelmezni az epizodikusan felvillanó „románkodásokat”, mint cudar öniróniát enyhe szatirikus felhanggal, de ehhez vajmi kevés segedelmet nyújt az egész kontextus. Nehéz műfaj a szatíra, hiszen sajátos látómezőt, figyelmet igényel, hogy felismerjük a láthatatlan tükröt, amiben megláthatjuk a kifigurázott önmagunkat. Meg aztán az sem mindegy, kinek vagy kiknek van az a tükör odaképzelve…

Tömören ennek a színjátéknak a mondanivalója az, hogy a főszereplő, egy kolerikus pater familias, „dúvad” vállalkozó, aki feudalista kényúrként viselkedik, megistenít egy francia-kultúrát majmoló, túlzott idealizmust hirdető, választási cenzust (kvázi szavazati jogfosztást) és összromán erőt kívánó zugfirkászt, akivel az előbb még viszonyt vélt a saját csalfa feleségével.

Terítsük az egész szinopszisra az abszurdig menő kifigurázás leplét, és egy pompás szatíra körvonalait ismerhetjük fel!

A történet egy szerelmi háromszögből sokszögbe alakulásának vélekedése körül forog, katarzismentes végkicsengéssel és macskazenével keretezve. A komédiának meghirdetett egyrészes előadásból csak a komédia sava-borsa, a közönség hahotázó reakciója hiányzik, mivel elég fukarul bánt a helyzet- és jellemkomédiák kiosztásával a szerző, de az öltözeteken azért van mit mulatni, elég csak a ko­po­gós­csiz­ma/western töltényöv/virító nyak­ken­dő/pa­na­ma­ka­lap ötvözetére gondolni, ami viszont nem a szerző sara.

A színészek kiválóan teljesítenek, életet visznek az élettelen jelenetekbe, hangulatot emelnek ott, ahol eredetileg kicsikarni se lehetne azt, és szerethetővé varázsolják a néha ellaposodó cselekményt. Akit teljesen a hatásuk alá tudnak vonni, annak kellemes időtöltést és jó szórakozást nyújtanak, akit pedig kevésbé, az illúziómentesen szenvedi a játékot. De nem érdemes izgulni ezen, hiszen Gáspár Sándor és Molnár Gyöngyi aranyfüstölik, Szakács Tibor és Koncz Eszter megédesítik, Illés Dániel, Stubnya Béla, Csányi Dávid pedig színesítik a produkciót.

Néha kicsit elszomorító realizálni azt a tényt, hogy manapság nagyítóval sem lehet találni olyan felnőtt előadást a Budaörsi Játékszínben, amelyben ne lenne toalett humor vagy szexuális innuendo, esetleg pajzán jelenet. Salamon Suba László e rendezése Magyar Attila más darabok rendezéseivel szemben nem élesíteni próbálja az erotikus poénok explicitáltságát, hanem tompítani, hogy konzervatívabb nézőkből se ellenreakciót, hanem csendes belenyugvást csikarjon ki, ha már manapság alapvető humornak számít az, ami még két ember magántitkaként funkcionált régen. Az erotikus aktus (még visszafogottabban: szexuális interkurzus) elfüggönyözött kontúrja tűnt a legszellemesebb megoldásnak az egész előadásban, hiszen hasonlít az ázsiai árnyjátékokhoz, és nem kellett belógatni a sarokba a 18-as piros karikát. Végül is a jó komédiában mindenen lehet nevetni.

Viharos Éjszaka a Budaörsi Játékszínben februárban is!   

(Adams)

(Ion Luca Caragiale: Viharos Éjszaka című Budaörsi Játékszín-előadásnak a kritikája a Budaörsi Infó nyomtatott verziójának februári számában jelent meg.)

facebook:

0 Komment