Az Egységes Közlekedési Szakszervezet után a legnagyobb érdek-képviseleti tömörülés, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) is tárgyalásokat kezdeményez a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) agglomerációt érintő buszjáratainak átadásáról a Nemzeti Fejlesztési ...

Csütörtökig pótolhatják a februárban induló keresztféléves felsőoktatási képzésekre jelentkezők azokat a dokumentumaikat, amelyek a jelentkezés benyújtásakor még nem álltak rendelkezésükre, illetve eddig lehet a jelentkezéskor megadott képzések sorrendjét módosítani – közölte az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. ...

Elutasította Douchev-Janics Natasa, Csipes Tamara és Paksy Tímea országváltásra benyújtott kérelmét a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség ...

Az MSZP a jogbiztonság helyreállítását tartja a legfontosabbnak, e nélkül szerintük a többi alapvető jog sem érvényesülhet, valamint kiemelt alapjoggá tenné az emberi méltósághoz való jogot. Erről Bárándy Gergely országgyűlési képviselő számolt be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján, egy nappal az ellenzék közjogi egyeztetésének második fordulója ...

Újabb utalványok forgalmazását kezdi meg a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. január közepétől az Erzsébet-utalvány család keretében – jelentette be Kocsmár Kornél, a NÜSZ ügyvezető igazgatója kedden Budapesten, egy szakmai ...

Az idén is folytatódik az Erzsébet-program, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) 2,5 milliárd forint értékű üdülési támogatásról döntött – jelentette be Navracsics Tibor kedden egy budapesti szakmai ...

Az oktatási államtitkár sikertörténetnek tartja a közoktatási intézmények állami ...

A Széll Kálmán tér építészeti tervpályázataiból nyílt kiállítás kedden a budapesti Design Terminálban, ahol a következő időszakban párbeszédet, vitaesteket is szerveznek a közterületek ...

A londoni Hyde Park mintájára szabad véleménynyilvánítást biztosító helyek létesíthetőek ezentúl az orosz főváros parkjaiban egy hétfőn életbe lépett orosz jogszabály ...

Richard Wagner és Giuseppe Verdi zeneszerzők születésének 200. évfordulója tiszteletére “hangos” postabélyeget hoz forgalomba a Magyar Posta ...

Nagy erőkkel vonultak ki brit tűzoltók egy mókus mentéséhez: három kocsival száguldottak a ...

A görög Ikaría szigetének lakói átlagosan tíz évvel tovább élnek, mint a többi nyugat-európai ember – mutat rá az Athéni Egyetem szakembereinek tanulmánya, amely részletesen elemzi a szigetlakók hosszú életének ...