2025. április 14. hétfő van. Tibor névnapját ünnepeljük.

Hatalmas összegeket ruház be titokban az Apple

Milliárdokat fordít a legnagyobb titokban fejlesztésekre és beruházásokra az Apple – írja a Business Insider hírportál.

 

Miközben az Apple a 2011 júniusában zárult negyedévben kevesebb mint egymilliárd dollárt költött ingatlan- és üzembefektetésekre, berendezések vásárlásra, addig 2012 márciusáig ez az összeg először a kétmilliárdos, majd a hárommilliárdos határt lépte át, és megközelítette a négymilliárd dollárt.

A dolog érdekessége az – mutatnak rá elemzők -, hogy az Apple háza táján kívül senkinek sincs sejtelme arról, mire költik az összeget. “A tőkekiadásokat a legnagyobb csend veszi körül, és annak ellenére, hogy hatalmas összegekről van szó, külső elemzők is alig tesznek róla említést” – írja Horace Dediu piaci elemző. “Egyetlen árva kérdést sem tettek még fel a témában az Apple részvényesi közgyűlésein” – mutatott rá.

A szakértő szerint a termékpolitikájában az integráció elvét követő Apple gyártási stratégiájában is ezt az elvet kívánja bevezetni, és növelni a saját gyártású részegységek arányát. Ez megmagyarázná azt is, hogy az Apple miért kezdte “begyűjteni” a Texas Instruments korábbi alkalmazottait.

A jelek szerint valószínűleg tévékészülék-gyártó üzemeket épít valahol az Apple.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.