Paralimpia 2012 – Pálos Péter aranyérmes
- Budaörsi Infó
- 2012 szeptember 03.
Az asztaliteniszező Pálos Péter aranyérmet nyert hétfőn a londoni paralimpián.
A 11-es kategóriában érdekelt – azaz értelmi fogyatékos -, háromszoros világ- és Európa-bajnok játékos a döntőben azzal a dél-koreai Szon Bjeong Dzsunnal szállt szembe, aki 3-1-re verte őt a csoportkörben. A német TTC Mühlhausenben légióskodó Pálos 5-3-ra elhúzott az első szettben, innen ellenfele ugyan még többször kiegyenlített, ám a játszma végül az övé lett (12-10).
A folytatásban a mindössze 16 éves ázsiai asztaliteniszező 9-3-ra vezetett, s ezután már hiába jött vissza néhány látványos labdamenet után a magyar 10-9-re, a játszma 11-9-re ellenfeléé lett.
A harmadik felvonásban Pálos lényegesen jobban kezdett, mint az azt megelőzőben, s 6-2-re ellépett, riválisa ugyanakkor 8-8-nál utolérte őt, fordítania azonban nem sikerült, s a játszma – egy szerencsés ponttal – 11-9-re a magyar játékosé lett.
Dzsun kezdte jobban a negyedik játszmát, de a paralimpiai újonc riválisa tartotta vele a lépést, 6-6-nál pedig a dél-koreai edző időt kért. A szünet Pálosnak tett jót, aki végül nagy csatában 11-9-re megnyerte a szettet, ezzel 3-1-re a döntőt is.
“Tudtuk, hogy mit fog játszani a koreai, és azt is játszotta. A csoportkörben elvesztett meccshez képest bátran kezdtem, kezdeményeztem, volt bennem egy kis bosszúvágy, így nem az ő akarata érvényesült” – nyilatkozta Pálos, aki a magyar küldöttség második aranyérmét nyerte Londonban, az úszó Sors Tamás csütörtöki sikere után. – “A háló ugyanannyira segített nekem, mint neki, de nekem talán jobbkor. Ez egy teljesen más verseny volt a többihez képest, sokáig tartott, amíg sikerült leküzdenem a belső izgalmat. Nagyon boldog vagyok.”
Aranyosi Péter szövetségi kapitány rövid bréktáncot járt örömében a beütött meccslabda után:
“Ki kellett adnom a feszültséget magamból egy kis electric boogie-val. A két játékos hasonló stílusa miatt nagyon látványos meccs volt, és így utólag jó, hogy elbuktuk a csoportmérkőzést, mert Peti így jobban harapott. A felkészülésben nagy hangsúlyt fektettünk a beszélgetésekre, ebben a kollégák és versenyzők is segítettek. Peti 27 évesen nem számít öregnek az asztaliteniszben, úgyhogy megyünk tovább!”
Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke elégedetten nyilatkozott az MTI-nek:
“A pekingi egyhez képest már két aranyunk van, ez annak köszönhető, hogy két élversenyzőnk is azt nyújtotta, ami benne van. Péternek ezzel együtt nem volt könnyű átlépni a saját árnyékát, mivel a csoportkörben kikapott a koreaitól, sőt, az elmúlt öt évben csak tőle szenvedett vereséget. Újonc létére csodásan helytállt itt Londonban.”
Napi összefoglaló
Az asztaliteniszező Pálos Péter megszerezte hétfőn a magyar küldöttség második aranyérmét a londoni paralimpián.
A 11-es kategóriában érdekelt – azaz értelmi fogyatékos -, háromszoros világ- és Európa-bajnok játékos a döntőben a dél-koreai Szon Bjeong Dzsunnal szállt szembe, aki 3-1-re verte őt a csoportkörben. A német TTC Mühlhausenben légióskodó, 27 éves magyar visszavágott a vereségért, szintén 3-1-re nyert, így az úszó – és Pekingben az egyetlen magyar aranyat szerző – Sors Tamás csütörtöki diadala után ő is paralimpiai bajnok lett.
Kevés sikert hozott ugyanakkor a versenynap az úszók és a sportlövők számára. Az uszodában Illés Fanni (SM6-os kategória) 200 vegyesen a 14., míg Csúri Ferenc (S8) 50 gyorson a 13. helyen zárt.
A sportlövőknél Gurisatti Gyula és Dávid Krisztina a 25 méteres sportpisztolyos számban próbált szerencsét, amelyben a férfiak és a nők együtt versenyeztek. Gurisatti 545 körös teljesítménnyel a 18. helyen, Dávid pedig 542 körrel a 20. helyen végzett.
facebook:
0 Komment