A fővárosi Hősök terén emlékeztek meg a jogerősen betiltott Magyar Gárda megalakulásának ötödik évfordulójáról szombaton. A rendezvény ellen mintegy száz ellentüntető tiltakozott a helyszínen. Az MSZP az ország szégyenének nevezte a rendezvényt, míg a Kormányszóvivői Iroda már pénteken hangsúlyozta, hogy a kormány tiszteletben tartja a bíróság döntését, de a legkevésbé sem ért egyet a Magyar ...
Legfrissebbek
-
Változás a bankoknál – Február 1-től havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen
-
Tavaly 2,4 millióan utaztak a BAHART kompjain és hajóin
-
2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás – Ma indul az Otthoni Energiatároló Program
-
Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás a héten is
-
Megszólalt a beruházó: reagált a Catone Kft. a kamaraerdei raktárépítéssel kapcsolatos cikkekre
-
Választás 2026 – Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
-
Március 8-án lesz a Mozart-nap a Zeneakadémián
-
Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, videók, és képek ezreit tette közzé
-
Akciódús foglalkozás a budaörsi ifjúsági tűzoltóknál – akadálypálya, sötét, hőkamera
-
ORFK: nem talált bombát a rendőrség a fenyegetés által érintett intézményekben – Érden is volt bombariadó
-
Elhunyt Fenyő Miklós
-
Egy egyszerű kérdés, és Budaörs humora bekapcsol
Kigyulladt és kiégett egy szlovákiai magyarokat szállító, szlovák rendszámú turistabusz szombat hajnalban az M7-es autópálya Balatonszárszóhoz közeli szakaszán, személyi sérülés nem történt, a forgalmat az oltás idejére elterelték – tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az ...
Kovács László egykori szocialista külügyminiszter és uniós biztos szerint az Orbán-kormány tevékenysége véget vetett a magyar külpolitika több évtizedes sikertörténetének, s az ország mára példátlanul elszigetelődött az Európai ...
- Budaörsi Infó
- 2012 augusztus 25.
- Budaörsi Hírek, Helyi hírek, Kiemelt, Közérdekű
- 0 Komment
Továbbra is többféle allergén növény okozhat tüneteket az allergiásoknál – derül ki az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Facebook-oldalán szombaton közzétett ...
Új távlövő rekordot állított fel Mónus József magyar íjász a Kína belső-mongóliai tartományának Ergun városában rendezett nyílt, nemzetközi hagyományos íjászversenyen. 2010-ben ugyanezen a versenyen Mónus döntötte meg az 1226 óta érvényes ...
Németországban a Die Welt című konzervatív napilap és a Die Zeit című liberális hetilap a nagyköveti értekezleten elmondott miniszterelnöki beszéddel foglalkozott pénteken internetes ...
- Budaörsi Infó
- 2012 augusztus 25.
- Budaörsi Hírek, Helyi hírek, Kiemelt, Közérdekű
- 0 Komment
Szombaton is 39 fokos lehet a hőség, az Országos Meteorológiai Szolgálat hat megyére a legmagasabb fokozatú figyelmeztetést ...
Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten egy szombat délutáni demonstráció miatt, több tömegközlekedési eszköz pedig módosított útvonalon közlekedik majd – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az ...


Legutóbbi hozzászólások