Őssejtekkel ugrásszerűen növelhető a vörösvértestek termelődése
- Budaörsi Infó
- 2012 augusztus 11.
Emberi őssejtek felhasználásával akár százszorosára növelték a vörösvértestek termelődését amerikai kutatók újonnan kidolgozott módszerükben.
A Stem Cells Translational Medicine című szakfolyóiratban ismertetett eljárással jelentősen növelhetnék a vérátömlesztésekhez szükséges vér mennyiségét bármely vércsoport esetében.
A jelenlegi vérellátási rendszerben időnként és helyenként vérhiány áll elő, ezt szüntethetnék meg, a vérellátást tehetnék zökkenőmentessé, ha sikerülne jelentősebb számban vörösvértesteket termelni őssejtekből.
Mint Eric Bouhassira, a New York-i Albert Einstein orvosegyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője elmondta, esetenként tízszeresére-százszorosára tudták növelni a vörösvértestek számát azzal a “koktéllal”, amelyet különféle sejtszámot növelő módszerek kombinálásával alkottak meg.
A felhasznált őssejtek között köldökzsinórvérből és keringő vérből származó őssejtek, valamint embrionális őssejtek voltak – idézte a közleményt a HealthDay című ismeretterjesztő portál (http://news.yahoo.com/study-uses-stem-cells-boost-red-blood-cell-160404064.html).
facebook:
0 Komment