A Kossuth téren álló József Attila-szobor egy éven belül a Parlament Duna-parti homlokzata előtt létrehozandó sétányra, jelenlegi helyéhez képest a folyóhoz mintegy 20 méterrel közelebb kerül – jelentette be szerdán Budapesten Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője és Vadász György építész, a szobor ...

Az állami renden, a törvényeken kívül senki nem tud rendet teremteni, csupán anarchiába sodorja az országot – hangsúlyozta Pintér Sándor belügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív lap szerdai számában megjelent ...

A magyar labdarúgó-válogatott egy helyet javítva korábbi pozícióján a 36. a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáján, melyet továbbra is a világ- és Európa-bajnok spanyolok vezetnek. A második helyre feljöttek a németek, mögöttük pedig jelenleg a Copa America-győztes uruguayiak ...

Az egyéni kerékpározók mellett ezúttal a vállalatokat is megcélozza a Magyar Kerékpárosklub által a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM) együttműködésben meghirdetett tavaszi Bringázz a munkába! (Bam!) kampány, amelyet szerda reggel indított el Budapesten Völner Pál infrastruktúráért felelős ...

Bringázás után várunk titeket Városi Ifjúsági klubba egy “péntek 13 bulira” a Budaörsi Fiatalok és a Városi Ifjúsági Klub szervezésében. Ez lesz az első igazi buli a klub újranyitása óta (és az első péntek 13-án :) )! A belépés INGYENES és különböző italakciókkal várunk ...

A tartósan fennálló szemremegés a Parkinson-kór korai jele lehet, a szemgolyó mozgásának tesztelése segítheti a betegség megállapítását – vélik vizsgálataik alapján amerikai ...

A világ legritkább kacsaféléje, a madagaszkári cigányréce (Aythya innotata) jelentékeny szaporodásnak indult egy madagaszkári fajmentő állomáson: egyszerre 18 tojással járult hozzá a vadon mindössze pár tucatnyi egyedet számláló faj ...

A Budaörsi Közéleti Klub keretében továbbra is érdekes és ismert embereket, időszerű mondanivalóval rendelkező személyiségeket hívunk meg Budaörsre. Szeretnénk, ha rendezvényeink hozzájárulnának a város szellemi pezsgéséhez és a vitakultúra gyarapításához. Úgy érezzük, eddigi vitaestjeink jól szolgálták ezt a közösségi ...

Nagy tisztaságú “ablak” készülhet grafénból, amellyel az eddiginél nagyobb felbontással tanulmányozhatók a folyadékok – számoltak be róla amerikai fizikusok a Science tudományos ...

Eutanáziával segítették halálba 1996-ban az akkor már 15 éve rákban szenvedő Francois Mitterrand volt államfőt, a jelenlegi elnök, Nicolas Sarkozy pedig tiltott gyógyszereket szed – ezt állítja két újságíró kedden megjelent ...

Az általános iskolák 2013. január 1-je után is önkormányzati tulajdonban maradnak, az állam csak az oktatást, illetve az ahhoz kapcsolódó feladatokat veszi át, illetve finanszírozza – közölte a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára egy keddi budapesti önkormányzati ...

Legalább 600 gyereke született egy osztrák tudósnak ...