Taylortól Wulffig – Lemondásra kényszerült államfők – KRONOLÓGIA

Schmitt Pál köztársasági elnök hétfőn napirend előtti országgyűlési felszólalásában bejelentette lemondását.

Különböző okok miatt számos államfőnek kellett távoznia tisztségéből még hivatali idejének lejárta előtt. Charles de Gaulle francia elnök azután mondott le 1969-ben, hogy az 1968 májusi diáklázadásokat követően reformterveit népszavazáson nem fogadták el. Emlékezetes Richard Nixon amerikai elnök esete is, aki második elnöki periódusát már nem tölthette ki: 1974-ben az ún. “Watergate-ügy”, a hírhedt lehallgatási botrány miatt kellett távoznia posztjáról, és csak utódja, Gerald Ford elnöki kegyelme révén kerülhette el a büntetőjogi felelősségre vonást. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása a hivatalukból idő előtt távozni kényszerült államfőkről az elmúlt tíz évben:

2003. augusztus 11. – Átadta a hatalmat Charles Taylor libériai elnök, hogy lehetővé tegye a polgárháború sújtotta országban a béke helyreállítását. Taylor Nigériába távozott, majd 2007-ben háborús bűncselekményekért és emberiesség elleni bűnökért a hágai különleges bíróság elé állították.

2003. október 18. – Lemondott tisztségéről Gonzalo Sánchez de Lozada Bustamente bolíviai elnök, miután a szabadpiaci gazdaságpolitikájával elégedetlen tüntetők és a rendőrség több hete tartó összecsapásaiban több tucatnyi ember vesztette életét.

2003. november 23. – Bejelentette lemondását Eduard Sevardnadze grúz elnök, miután ellenzéki tüntetők a parlamentbe behatolva szétkergették az újonnan választott törvényhozás alakuló ülését.

2004. április 6. – Litvániában az alkotmányos vádeljárás keretében megtartott szavazáson feltételezett maffiakapcsolatai miatt a képviselők kétharmada elmozdította tisztségéből Rolandas Paksas államfőt.

2004. október 7. – Megromlott egészségére hivatkozva lemondott trónjáról Norodom Szihanuk kambodzsai király, aki a bejelentés idején is Pekingben tartózkodott gyógykezelésen.

2005. február 25. – Három héttel beiktatása után a nem szűnő tiltakozások hatására lemondott Faure Gnassingbe togói elnök, akit gyakorlatilag a hadsereg ültetett apja, egyben az előző államfő, Gnassingbe Eyadema halála után az elnöki székbe.

2005. március 24. – Elhagyta Kirgizisztánt Aszkar Akajev elnök, miután a fővárosban, Biskekben a választási csalások ellen tiltakozó, lemondását követelő tüntetők rohamozták meg a kormány épületeit. Akajev április 4-én Moszkvában írta alá lemondását.

2005. június 6. – A Bolíviát sújtó politikai és gazdasági válság miatt lemondott Carlos Diego Mesa Gisbert bolíviai elnök. Az országban akkor már hetek óta tömegmegmozdulásokon követelték az energiaágazat államosítását.

2006. június 24. – A fiatalítás jegyében Hanoiban lemondott a vietnámi állam három legmagasabb rangú vezetője, Phan Van Khai miniszterelnök, Tran Duc Luong államfő és Nguyen Van An, a nemzetgyűlés elnöke.

2007. június 29. – Hivatalosan is benyújtotta lemondását Móse Kacav izraeli elnök, aki ellen nemi erőszak gyanúja miatt indult eljárás.

2007. november 25. – Grúziában lemondott posztjáról Miheil Szaakasvili államfő, hogy 2008. január 5-én részt vehessen az előre hozott elnökválasztáson.

2008. február 18. – Kubában a súlyos beteg Fidel Castro párt- és állami vezető végérvényesen lemondott az államtanács elnöki (államfői) tisztségéről és a főparancsnoki posztról.

2008. augusztus 17. – Lemondott Pervez Musarraf pakisztáni elnök, hogy elkerülje az alkotmányos felelősségre vonási eljárást, amelyben a hadsereg 2001-ben puccsal hatalomra jutott egykori főparancsnokát az alkotmány megsértésével és hivatali kötelességmulasztással vádolták.

2008. szeptember 21. – Lemondott tisztségéről Thabo Mbeki dél-afrikai államfő, akit előző nap pártja, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) szólított fel erre a lépésre. Mbekit azzal vádolták, hogy pártbeli riválisát politikai cselszövéssel akarta megakadályozni az elnökjelöltségben.

2008. december 29. – Szomáliában a 2004-ben ideiglenesen államfőnek választott Abdullahi Yusuf a súlyos polgárháborús helyzet miatt benyújtotta lemondását.

2009. március 17. – Madagaszkáron lemondott tisztségéről Marc Ravalomanana elnök, aki 2002-es hivatalba lépése óta folytatott hatalmi harcot ellenzékével, s végül a hadsereg támogatását is elvesztette. Az elhúzódó politikai válságot kísérő tüntetésekben, zavargásokban 140 ember vesztette életét.

2010. április 15. – Miután Kirgizisztánban véres összecsapások után az ellenzék átvette a hatalmat, az ország déli részére menekült Kurmanbek Bakijev elnök aláírta lemondólevelét és Kazahsztánba távozott.

2010. május 31. – A modern német történelemben példátlan módon azonnali hatállyal lemondott Horst Köhler államfő, akit bírálatok értek egy Afganisztánnal kapcsolatos nyilatkozata miatt.

2010. szeptember 27. – Lemondott Fatmir Sejdiu koszovói elnök, miután az alkotmánybíróság úgy döntött, hogy egyszerre nem tölthet be államfői és pártelnöki tisztséget.

2011. január 14. – A több hete tartó tüntetések hatására lemondott a 23 éve hivatalban lévő Zin el-Abidin Ben Ali tunéziai elnök – ő volt az első olyan arab vezető, aki az “utca” nyomására lépett vissza a hatalomból.

2011. február 11. – 18 napon át tartó, egyre nagyobb tömegeket utcára vivő tüntetéssorozat után lemondott Hoszni Mubarak egyiptomi elnök.

2011. május 22. – Ali Abdalláh Száleh jemeni elnök pártjának és kormányának vezetői Szanaában aláírták az Öböl menti Együttműködési Tanács (GCC) által kidolgozott megállapodást az államfő harminc napon belüli lemondásáról.

2012. február 17. – Lemondott Christian Wulff német államfő, miután a hannoveri ügyészség indítványozta a törvényhozásnál mentelmi joga felfüggesztését. Wulff vitatott lakásvásárlási hitele és üzletember barátaitól elfogadott szívességek miatt került támadások kereszttüzébe.

facebook:

0 Komment