Charlie Chaplin 1889. április 16-án született Londonban – legalábbis a némafilm első hollywoodi szupersztárja által saját magáról közölt adatok szerint. A brit nemzeti levéltár pénteken nyilvánosságra hozott, eddig titkos dokumentumai azonban arról tanúskodnak, hogy Chaplin születési helyéről, sőt egyáltalán tényleges kilétéről a brit elhárítás (MI5) annak idején semmiféle igazoló iratot nem ...
Legfrissebbek
-
Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra
-
Megszólalt az építtető a Budaörs határában épülő lakópark ügyében
-
Változás a bankoknál – Február 1-től havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen
-
Tavaly 2,4 millióan utaztak a BAHART kompjain és hajóin
-
2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás – Ma indul az Otthoni Energiatároló Program
-
Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás a héten is
-
Megszólalt a beruházó: reagált a Catone Kft. a kamaraerdei raktárépítéssel kapcsolatos cikkekre
-
Választás 2026 – Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
-
Március 8-án lesz a Mozart-nap a Zeneakadémián
-
Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, videók, és képek ezreit tette közzé
-
Akciódús foglalkozás a budaörsi ifjúsági tűzoltóknál – akadálypálya, sötét, hőkamera
-
ORFK: nem talált bombát a rendőrség a fenyegetés által érintett intézményekben – Érden is volt bombariadó
Halálának 67. évfordulóján, 2012. február 19-én helyezik örök nyugalomra a Vas megyei Vasváron Horváth György hadnagyot, aki a második világháborúban tűnt el Me (Messerschmitt) 109 típusú vadászgépével, földi maradványait pedig három évvel ezelőtt találták meg a szlovákiai Búcs község mellett, repülőgépe roncsainak feltárása ...
Művészek, egykori politikustársak és tisztelői kísérték utolsó útjára Csurka Istvánt szombaton Budapesten a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A drámaírót, politikust az ’56-os hősök parcellájában helyezték örök ...
- Budaörsi Infó
- 2012 február 18.
- Könyvajánló
- 0 Komment
1964-ben Radnai Béla indította útjára az „Alkalmazott pszichológia” első változatát, melyet Lénárd Ferenc szerkesztésében további három ...
Miguel Gomes portugál rendező filmje, a Tabu kapta péntek este a 62. Berlin Nemzetközi Filmfesztiválon a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) ...
A kormány fenntartja álláspontját, hogy a bírák nyugdíjazása az általános öregségi nyugdíjjal, a nyugdíjreformmal, és nem az igazságszolgáltatással összefüggő lépés – mondta Giró-Szász András az Európai Bizottságnak küldött kormányzati válaszokról a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában péntek ...
Lehet, hogy át kell gondolnia a tudománynak az élet eredetéről alkotott eddigi elképzelését, amely szerint az első sejtszerű alakzatok a tengervízben fejlődtek ki. A kémiai körülmények ugyanis arra utalnak, hogy az első sejtek inkább egy őskori pocsolyában jöttek ...
A romániai Edina Gallovits-Hall és a spanyol Lara Arruabarrena-Vecino jutott még be az elődöntőbe a viadal honlapja szerint a 220 ezer dollár összdíjazású, bogotai salakpályás női tenisztornán, ahol a másik ágon Babos Tímea az orosz Alekszandra Panovával küzd meg a ...
Elkészült az egyszerre több fordítást is kínáló ingyenes iTranslate4.eu weboldal, amely a nyelvek közötti akadályok lebontását segíti – tájékoztatták közleményben a fejlesztők az ...
Az orosz Sberbank, a Magyarországi Volksbank új tulajdonosa komoly fejlesztéseket akar végrehajtani Magyarországon – mondta Valentin Mihov, a Sberbank stratégiai és fejlesztési területért felelős igazgatója pénteken Budapesten ...
Leopold Györgyi (MTI-Press) – Majd a körmödre nézek – ismert a mondás, ami azt fejezi ki, hogy vizsgáljuk, vajon minden rendben van-e. De az sem árt, ha mi magunk nézünk olykor körmeinkre. Hogy miért? Mert a körmök árulkodnak, kézen és lábon. Sok mindenről. Tulajdonosuk ápoltságáról, gondozott megjelenéséről, és ...
Gőz József (MTI-Press) – Az ember szervezetének egyik legérdekesebb rendszere az immunrendszer. Feladata, hogy észlelje a szervezetbe kívülről behatoló idegen anyagokat, például, mikroorganizmusokat, majd megsemmisítse őket. A rák gyógyításával foglalkozó szakemberek régi vágya, hogy az immunrendszer a tumorsejtek ellen is olyan intenzitással vegye fel a harcot, mint a fertőző betegséget okozó mikroorganizmusok ...


Legutóbbi hozzászólások