Ma(N)lév – Civil kezdeményezés egy új nemzeti légitársaságért
- Budaörsi Infó
- 2012 február 08.
“Szárnyakat adunk álmainknak” – Közösség a Magyar Nemzeti Légitársaság megőrzéséért néven civil kezdeményezés indult; az alapítók országos gyűjtési akciójában a magyar állampolgárok ezer forint értékű tulajdonosi részjegy vásárlásával járulhatnak hozzá új nemzeti légitársaság megalakításához Magyar Nemzeti Légiforgalmi Vállalat – MANLÉV néven.
Az iho.hu közlekedési hírportál ismertetése szerint az alapítók létrehozták Facebook-közösségüket, amely azokat a magyar állampolgárokat kívánja megszólítani, akiknek fontos a nemzeti légitársaság ügye, és annak újjáélesztéséért készek határozott lépéseket tenni.
“A közösség aláírásgyűjtési akciót kezdeményez annak kiderítésére, hogy létezik-e ma olyan nemzeti összefogás és akarat, amely bizonyítja, nem hagyjuk szó nélkül csődbe dönteni egyik legrégibb és legpatinásabb nemzeti vállalatunkat” – áll a nyilatkozatban.
A közösség soraiba várják a Malév dolgozóit, alvállalkozóit, beszállítóit, Magyarország legtehetősebb nagyvállalkozóit, akiknek az alapítók szerint nemcsak lehetőségük, hanem érdekük is részt venni egy új hazai légitársaság megalapításában. A nyilatkozat szerint számítanak a magyar kormány részvételére is, “akinek nemcsak lehetősége, hanem kötelessége is megvédenie nemzeti értékeinket és tradicionális vállalatainkat”.
A közösség szombatra békés fáklyás felvonulást szervez a légitársaság központjának helyet adó Lurdy-ház környékére: “a Malévért, a Malév emlékére, kinek hogy tetszik”.
facebook:
0 Komment