Fidesz: az MSZP sajnálja, ha az embereknek több jut
- Budaörsi Infó
- 2012 február 07.
A Fidesz szóvivője szerint a szocialisták minden pénzt maguknak akarnak, ezért sajnálják, ha az embereknek több jut.
Selmeczi Gabriella az MTI-hez eljuttatott közleményében így reagált arra, hogy Katona Tamás, a szocialista párt elnökségi tagja hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: pártja szerint a kormány személyijövedelemadó-politikájának totális csődjét jelzi, hogy az átlagos keresetűek idén több mint tízszázaléknyival kevesebb pénzt visznek haza havonta, mint tavaly.
A Fidesz szóvivője ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: a szocialisták újfent bizonyították, hogy az emberek és a családok sikere nekik kudarcot jelent.
A munkát és a családokat támogató arányos adórendszer nyomán tavaly a magyar emberek nettó fizetése átlagosan 8,9 százalékkal növekedett, a reálbér emelkedésének mértéke pedig 4,9 százalékos volt, miközben több tízezerrel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban – írta Selmeczi Gabriella.
facebook:
0 Komment