Horvát Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője azt fogja javasolja, hogy még a novemberi pártkongresszus előtt zárják ki Gyurcsány Ferencet a szocialista pártból. A politikus erről az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt szerda este. A Demokratikus Koalíció reagálásában közölte, ha javaslataik miatt ki kell zárni politikusaikat, állnak ...
Legfrissebbek
-
Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra
-
Megszólalt az építtető a Budaörs határában épülő lakópark ügyében
-
Változás a bankoknál – Február 1-től havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen
-
Tavaly 2,4 millióan utaztak a BAHART kompjain és hajóin
-
2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás – Ma indul az Otthoni Energiatároló Program
-
Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás a héten is
-
Megszólalt a beruházó: reagált a Catone Kft. a kamaraerdei raktárépítéssel kapcsolatos cikkekre
-
Választás 2026 – Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
-
Március 8-án lesz a Mozart-nap a Zeneakadémián
-
Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, videók, és képek ezreit tette közzé
-
Akciódús foglalkozás a budaörsi ifjúsági tűzoltóknál – akadálypálya, sötét, hőkamera
-
ORFK: nem talált bombát a rendőrség a fenyegetés által érintett intézményekben – Érden is volt bombariadó
A kormány döntött a Nemzeti Eszközkezelő Társaságról (NET); a hiteladós az ingatlanban maradhat bérlőként, s ha konszolidálódik a helyzete, visszavásárolhatja azt – jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán Budapesten ...
A 2008-ban kezdődött gazdasági válság óta évente növekvő számban kerülnek felszámolásra vállalkozások. Az elmúlt három esztendő alatt a cégnyilvántartásban szereplő mintegy 600 ezer cég közül megközelítően ötvenezer jutott erre a ...
A médiában Majka néven ismertté vált Majoros Péter harmadrendű vádlott kihallgatásával folytatódott kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az a büntetőper, amelyben Kótai Mihály bokszolót és egy társát zsarolással, Majkát pedig önbíráskodással vádolja az ...
Két lehetséges planétát fedeztek fel amatőr bolygóvadászok, akik a NASA Kepler űrteleszkópjának adatait ...
Több mint két évvel azután, hogy megállt a “pop királyának” szíve, Los Angelesben kedden megkezdődött a haláláért felelősnek tartott orvos, Conrad Murray ...
A palesztin állam létrejötte immáron politikai ténnyé vált – szögezte le az Európai Parlamentben kedden Schöpflin György fideszes ...
Fedezd fel a digitalizált holt-tengeri tekercsek titkait – invitálja az érdeklődőket a jeruzsálemi Izrael Múzeum honlapja (http://www.english.imjnet.org.il/htmls/home.aspx), amelyen immár öt páratlan ókori dokumentum ...
A Magyarországon bevezetett chips-adó a cégeket arra kényszerítheti, hogy az érintett termékekben a kifogásolt természetes összetevőket helyettesítő anyagokkal pótolják, a gyártó, amelyik nem ezt az utat választja, a piaci részesedésének csökkenését, a kis cégek esetében a létét kockáztatja az ÉFOSZ ...
- Budaörsi Infó
- 2011 szeptember 28.
- Hírek
- Pozitív lett a doppingtesztje egy magyar kajak-kenu versenyzőnek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
A Magyar Antidopping Csoport (MACS) arról tájékoztatta a Magyar Kajak-Kenu Szövetséget (MKKSZ), hogy a sportág egyik felnőtt versenyzője pozitív vizeletmintát produkált egy tavaszi ellenőrzés során – közölte kedden késő este az MTI-vel az MKKSZ, amely hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a személyiségi jogok védelme miatt a felülvizsgálati eljárás lezárultáig a sportolót nem áll módjában ...


Legutóbbi hozzászólások