Elbúcsúztatták Petrovics Emil zeneszerzőt

A Fiumei úti sírkertben a családtagok mellett pályatársak, tanítványok, barátok és tisztelők százai vettek búcsút a június 30-án elhunyt Petrovics Emiltől. A kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző hamvait szűk családi körben Szigligeten helyezik örök nyugalomra.

“Generációjának jelentős zeneszerzői közül ő volt az egyetlen, aki nem szegődött ösztöndíjasként nyugati mester mellé” – mondta búcsúztatójában Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora. Felidézte: Petrovics Emil meglehetős biztonsággal, kiérlelt stílusban fiatalon rakta le életműve alapjait. “…tisztában volt a gyökereivel, képességeivel, céljaival és zenéje helyével – mind az időben, mind a térben. Zeneszerzőként végig hű maradt fiatalkori énjéhez, alkotóművészeti identitásának szilárdsága egyenesen a klasszikusokéra emlékeztet, miközben nem vált konzervatívvá, és nem csábította el a posztmodern stílusok délibábja. Petrovics Emil Petrovics Emil maradt.”

Batta András kiemelte: “Azt hiszem, hogy apaként érezte magát a legjobban – Eszter lányához fűződő mély és forró rajongása egy megrendítően szép kapcsolat egyedülálló költeménye.” A világban egyre kevésbé érezte jól magát, idegesítette a felkészületlenség, a dilettantizmus, a káosz és főként a történelmi tudatlanság. “Életének szinte az utolsó pillanatáig meg tudta tartani éberségét a társadalom rezdüléseire – hangsúlyozta Batta András. – Teljes tartalmas életet élt, ura volt gondolatainak, tetteinek. Immár történelmi dimenziót nyert alakja nyomot hagy sokunk pályáján. Zenéje: maradandó.”

A tanítványok nevében Tallér Zsófia zeneszerző írt búcsúztatót, amelyet a ravatalnál Kulka János színművész olvasott fel. “Jóformán mindenütt tanított, órán, koncerten, szünetben, telefonon, levélben, a darabjain keresztül  – a halálos ágyán is.” Elsősorban önazonosságra tanított – mutatott rá -, mindenki találja meg azt, aki ő maga. Felfogása szerint nem jól megírni egy darabot nem feltétlenül szakmai elégtelenség vagy tehetségtelenség következménye, lehet az eredője erkölcstelenség, hazárdőr magatartás is.

“Felelősséggel tartoztunk minden megnyilvánulásunkkal neki, magunknak és elsősorban a zenének.” Világossá tette: a zene öröm, de ezzel sose lazítsák a szakmai fegyelmet. Ugyanakkor elvárta, a tanítványok méltók legyenek ahhoz, hogy azt a mesterséget űzik, amit Bach és Mozart, tiszteljék a zene szakralitását. “Mivel Petrovics tanár úr nem tanárunk volt, hanem mesterünk, haláláig tanultunk tőle.”

Barátként és kortársként szólt az elhunytról Juhász Ferenc költő. “Együtt voltunk fiatalok, együtt kezdtük kijelölt sorsútunkat a második világháború után, szinte lángolva.(…) És éltünk és dolgoztunk… Tudva, hogy csak az van, amit megvalósítunk, zeneszerzők, festők, szobrászok, filmesek, színészek, költők, írók és más bolond bohócok – mondta. – És lett a munkából történelem. “

Petrovics Emilt életének 82. évében, rövid, súlyos betegség után június 30-án érte a halál. 1930-ban a jugoszláviai Nagybecskereken (Zrenjanin) született, szerb édesapja újságíró volt, anyja a második világháború alatt költözött gyermekeivel Budapestre.

Farkas Ferenc tanítványaként végzett a Zeneakadémia zeneszerzés szakán. 1964-ben lett a Színház- és Filmművészeti Főiskola, 1968-ban a Zeneakadémia tanára, egy ideig a zeneszerzés tanszak vezetője volt.

1986-1990 között az Operaház igazgatója, 2003-2005 között főzeneigazgatója volt. 1967-1985 között országgyűlési képviselőként tevékenykedett, A hatvanas-hetvenes években a népszerű Ki mit tud? vetélkedő sorozat zsűrijében sokakkal szerettette meg a zenét.

facebook:

0 Komment