Fehér Tamás: „Hivatásunk az élet.”
- Budaörsi INFÓ
- 2014 október 14.
(Budaörs, 2014. október 05. – Budaörsi Infó) Fehér Tamással a Budaörsi Mentőállomás leköszönő vezetőjével az ott eltöltött 9 évéről beszélgettünk, és arról, hogy mi történt az elmúlt 27 év alatt, amit az emberek szolgálatában töltött.
Fehér Tamás a Budaörsi Infónak elmondta, hogy körülbelül három éves lehetett, amikor először megfogalmazódott benne a gondolat, hogy ő mentős lesz. Természetesen egyszer-kétszer eltántorodott, és kacérkodott a gondolattal, hogy kamionsofőrnek áll, de a homokozóban ismét megfogalmazódott benne, hogy mentős lesz. A gyermekkori vívódást követően már célirányosan haladt egyenesen a szakma felé, és immár 1988. szeptembere óta áll a betegek szolgálatában.
Milyen indíttatásból állt a mentők közé?
„Valószínűleg ez édesanyám hatása is volt, és nem csak gyerekkori álom, mert ő főnővér volt az onkológiai intézetben. Nagyon sokszor bejártam a munkahelyére, és megtetszett az a világ, amit láttam.”
Mi a jó és a rossz oldala ennek a szakmának?
„Az egyik aspektusból nézve, azt látod, hogy baj van, és emberek halnak meg. De ott a másik oldal, hogy kimész, segítesz, és akinek segítettél ő utána boldogan éli az életét. A munkánknak természetesen nem mindig tragédia a vége, hanem az esetek jelentős részében „happy and”. Például amikor kimegyünk egy nyílt lábszártöréshez, azt rögzítjük, és azt látjuk, hogy az a fájdalom csökken, eltűnik, az egy nagyon jó érzés.
Nagyon fontos az is, hogy az ember mögött legyen egy szerető család. Régen sajnos jellemző volt a válás és az italozás a mentősök között. Néhány éve azonban történt egy jó kezdeményezés. Pszichiáter és pszichológus segítségét lehet kérni azoknak a munkatársaknak, akiket nagyon megviseli lelkileg ez a munka.
Amikor én elkezdtem mentőzni azt láttam, hogy szinte” kötelező” volt, hogy szolgálat után elmentek italozni a mentők. Most már viszont bátran mondhatom, hogy nincs a közvetlen közelünkben aki ilyen volna.”
Melyik történet maradt meg a legjobban az emlékezetében az elmúlt több mint két évtizedből?
Az embernek sok minden törlődik a fejéből. Sok történet van, de ha ezeket az ember mind megjegyezné, akkor megtelne a winchester, és nem tudja külső tárhelyekkel bővíteni. Az ember részben, gondolom védekezésből is sok mindent töröl. Van egy kettő történet azonban, ami örökre megmarad. Elsősorban a gyerekekkel kapcsolatos történetek, de nekem, ami a legmaradandóbb egy magánjellegű eset, ami végig kíséri az életemet.
2000-ben édesapámnak otthon állt le a keringése. Elkezdtem az újraélesztést. Akkor még nem volt Budaörsi Mentőállomás. A budai mentőállomásról jöttek ki kollégák, 11-12 perc alatt értek ki a helyszínre. Addig én élesztettem újra egyedül, eszköz nélkül. Ez most már 14 éve, és apukám teljesen jól van, él és virul. Úgy gondolom, hogy ennél nagyobb „happy and” nem lehet az ember életében, hogy 44 évvel ezelőtt ő adott nekem életet, és 14 évvel ezelőtt pedig én adtam neki életet a kollégáim segítségével.
Ezért is tartom fontosnak, hogyha gyerekkorban elkezdődne- már az iskolában- az elsősegély oktatás, vagy legalább ezzel kapcsolatos beszélgetés, hogy segítenünk kell a bajbajutottnak, akkor nagyon sokan tudnának segíteni később. Fontos lenne, hogy ezek a képzések intenzívebbek legyenek, mert sok olyan eset van, amikor a betegnek nincs más esélye, mint az hogy valaki segít neki, amíg odaér a mentő. Sajnos azonban jelenleg az iskolákban fontosabb az, hogy a gyerek több nyelven beszéljen, és megtanítsuk az informatikára, ahelyett, hogy beszélnénk neki arról mit kell csinálni egy keringés leállás esetén.”
Az elmúlt 27-évben kapott megbecsülést a munkájáért?
„A 27 év alatt egy-egy dicséretet kaptam plusz munkáért, illetve egyszer 2006-2007 körül kaptam egy főigazgatói dicséretet.
Az esetek zömében egy – egy ritka köszönőlevél érkezik hozzánk azoktól, akiken segítünk. Sajnos ez sem gyakori. Sokan azt gondolják ezért vagyunk, ez a kötelességünk. Így van. Viszont jól esik a visszacsatolás az, hogy tudjuk a beteg későbbi sorsát. Meggyógyult, túlélte, jól van.„
A tűzoltók, mentők és rendőrök kapcsán többször hallani, hogy a fizetésük nem arányos az általuk elvégzett munka veszélyességi fokával. Ön mit gondol erről?
„Míg mások 20 -szor mennek be dolgozni egy hónapban, addig mi 14 napot töltünk szolgálatban. Éjszakai és nappali műszakban váltjuk egymást. Ez egy vonzóerő lehetne, de sajnos egy állásból nem tudunk fent maradni, ezért másod-, harmad állást kell vállalnunk.
Én másodállásban elsősegélynyújtást oktatok autósiskolákban. Előtte pedig intenzív osztályon dolgoztam másodállásban. Ha meg tudnék élni a fizetésemből, akkor kevesebb plusz munkát kellene vállalnom.„
Mit gondol, miért becsülik meg anyagilag kevésbé az önök munkáját?
„Úgy gondolom, hogy ez azért lehet, mert nem termel közvetlen profitot. Maximum közvetve, de ez nem számít, és a fenntartása is költséges. Sajnos nem becsülik meg megfelelően a munkánkat. Nem csak mi vagyunk ilyen helyzetben, hanem a tűzoltók is. Tőlük a korkedvezményes nyugdíjat vették el. Nem értem, hogy fognak ők 55 évesen felmenni a létrára tömlővel a kezükben.”
A mentősöknél van lehetőség arra, hogy korkedvezménnyel nyugdíjba menjenek a munkatársak?
„A mentőknél sose volt korkedvezmény, csak a gépkocsivezetőknek. Ezért nem értem, hogy én hogy fogom 60-65 évesen lehozni a beteget a harmadik emeletről hordággyal. Én értem, hogy a nyugdíjrendszert meg kell reformálni, és aki irodai munkát végez, az tényleg ne menjen el előbb nyugdíjba, viszont aki minden nap kimegy az utcára, és lehúz 20-30 évet egy tűzoltó autón vagy mentőautón, az igenis menjen el nyugdíjba, mert megérdemli. Minden nap kockára tesszük az életünket. Ne mondja nekem senki, hogy a kéklámpás közlekedés olyan biztonságos. Ne mondja senki, hogy nincsen közvetlen életveszély.”
Annak ellenére, hogy alacsony a fizetés, és veszélyes ez a szakma ajánlaná bárkinek is, hogy ezt a munkát válassza hivatásául?
„Az – az igazság, hogy ennek ellenére, amit felsoroltam igen. Azt látom, hogy akinek egyszer megtetszik a mentőzés, az nem tudja abba hagyni. Az a helyzet, hogy jó segíteni másoknak. Van sok pozitívum benne a negatív dolgok mellett. Ha anyagilag is meg lenne becsülve, akkor ez egy szuper munka lenne. Azért mert az ember bejön, megcsinálja a munkáját, kivonul, segít embereken, utána hazamegy és lenne szabadideje. Ha hazamenne reggel hétkor akkor nem azon kellene gondolkoznia hogy hová kell mennie, hogy megéljen. Ha valaki hivatásul az elesett emberek megsegítésével szeretne foglalkozni jöjjön mentőzni.”
Mi volt az oka annak, hogy lemondott a Budaörsi Mentőállomás állomásvezetői pozíciójáról?
„A Mentőállomáson volt néhány megoldatlan fegyelmi probléma, amit nem azért nem oldottam meg, mert nem akartam, hanem azért mert a mentőszolgálatnál olyan a hierarchia, hogy nekem, mint mentőállomás vezetőnek semmiféle jutalmazási, vagy szankcionálási jogköröm sincs, csak javaslattételi jogom. Nem tudtam megoldani a problémákat, mert hiába kértem a feletteseimtől segítséget, nem történt semmi. Bármire kértem a felső vezetést, nem kaptam megfelelő támogatást. Ezért úgy döntöttem, hogy a Mentőállomás érdekében a háttérbe vonulok, és átadom a helyemet.”
(Budaörsi Infó)
facebook:
[…] anyagi megbecsülés a tűzoltó, rendőr, illetve mentő munkáknál nem feltétlenül jellemző. (Korábbi cikkünkben már olvashattak ezzel a témával kapcsolatban.) Te ennek ellenére mégis két helyen is helyt állsz ezek közül. Mi az, ami […]