A legfiatalabb rendező váltotta ki eddig a legnagyobb érzelmeket Cannes-ban

Hasonló érzelmeket váltott ki az újságírókból a sajtóvetítésen csütörtökön a versenyprogram legfiatalabb rendezőjének, a kanadai Xavier Dolannak a Mommy című filmje a 67. cannes-i filmfesztiválon, mint tavaly az Arany Pálmát elnyert Adele élete.

Az első kritikák az eddig kizárólag konvencionális filmeket felvonultató hivatalos versenyprogram első olyan alkotásának tartják a családi drámát feldolgozó alkotást, amely rendezői eredetiségével, ugyanakkor egyetemes mondanivalójával nagy reményekkel számíthat az Arany Pálmára.

A filmművészet fenegyerekének számító 25 éves autodidakta kanadai rendezőt öt évvel ezelőtt fedezte fel Cannes a világnak. A magát megalománnak és mizantrópnak tartó rendező 4 éves kora óta játszik filmekben és 12 éves kora óta ír forgatókönyveket, 20 éves kora óta kap rendszeresen meghívást filmjeivel a cannes-i fesztiválra, ahol az eddigi öt filmjéből négynek itt tartották a világpremierjét, de most először indulhat az Arany Pálmáért.

A Megöltem anyámat című 2009-ben forgatott első filmjének – amelynek főszerepét is a rendező alakította – a Mommyhoz hasonlóan a problémákkal teli anya-gyermek kapcsolat volt a témája.

“A Megöltem anyámat személyes film volt, az én életemről szólt. A Mommy viszont nem” – hangsúlyozta Cannes-ban a fiatal rendező. Hozzátette: “A Megöltem anyámat a kamaszkori válságról szól. Itt viszont olyan emberekről van szó, akik mélyen szeretik egymást, de a szeretetüket próbára teszi maga az élet, a betegség, és a rendszer, amely szétválasztja őket”.

A film főhőse, az apja halála miatt figyelem- és viselkedészavarban szenvedő hiperaktív kamasz, Steve (Antoine Olivier Pilon), aki szüntelenül provokálja környezetét, s anyjával is sokszor erőszakosan viselkedik. A film elején viszi őt haza az anyja egy elmegyógyintézetből, ahol tüzet okozott, amelyben súlyosan megsérült egy másik fiú. Az intézmény vezetője arra figyelmezteti az extrovertált Diane-t, a fiú anyját, hogy szomorú jövő vár rájuk, mert “attól mert szeretünk valakit, még nem tudjuk megmenteni”. Diana, aki imádja gyermekét, mégis hazaviszi őt. A fiával való napi küzdelmekben pedig egy teljesen visszafogott, feltehetően idegösszeomlás miatt munkanélküli, dadogós tanárnő lesz a segítségére. A két, egymástól teljesen különböző nő és Steve boldog triót alkot együtt, és egy rövid ideig a család visszanyeri a reményt a normális életre.

A Mommyban minden megtalálható Dolan korábbi filmjeiből: egy érzelemmel és humorral teli, nagyon közvetlen stílusú, színes, erősen megvilágított, gyakran lassított képekkel dolgozó alkotás, amelyben a zenéknek óriási szerep jut. Dido, Oasis, Céline Dion, a Counting Crows számaira szinte videoklipeket készített a rendező. A digitális technikával készült film egyik különlegessége, hogy a kép négyzet alakú, s a trió legboldogabb pillanatában teszi azt Steve szélesvásznúvá.

A zavaros viselkedésű szereplők sokszor erőszakkal teli viszonyából kibontakozó  mondanivaló egyetemes: az anya elvesztésétől való félelem őszinte, érzelmekkel és energiával teli, képileg teljesen újszerű, nagyszabású bemutatása. A tulajdonképpen teljesen banális történetet feldolgozó film eredeti voltát éppen az adja, hogy nem “normális” emberek világán keresztül mutatja be azt, ami minden emberben közös.

A kölyökarcú rendező egyébként a cannes-i sajtótájékoztatón azt mondta, hogy elfogyott az energiája. “Nem az elmúlt éjszaka miatt vagyok fáradt, hanem az elmúlt öv évtől, amit filmkészítéssel töltöttem” – mondta. Hozzátette: “Visszamegyek az egyetemre művészettörténetet és németet tanulni”.

facebook:

0 Komment