Elhunyt Nina Cassian

Életének 90. évében elhunyt Nina Cassian román költő, műfordító, esszéíró, dalszerző, a kortárs román költészet egyik legjelentősebb alkotója – adták hírül a csütörtöki román lapok.

 

Az 1924-ben Galacon (Galati) született, több mint ötven verses- és esszékötetet publikáló, 1985-ben emigrált művészt New York-i otthonában érte halál.

Brassói és bukaresti irodalmi, festészeti, színi és zenei tanulmányai után 1947-től a román fővárosban dolgozott lapszerkesztőként és irodalomtanárként.

Irodalmi pályafutása a dekadencia és szürrealizmus jegyében indult 1947-ben, majd egy nyolcéves “kitérőt” tett – ahogy maga írt róla – a “proletkult” költészetben. Lírája, egyéni hangja 1956 után teljesedett ki, párhuzamosan kísérletezett és alkotott maradandót a modernizmus és a gyermekirodalom terén.

1985-ben egy alapítványi ösztöndíjjal vendégtanári körutat tett Amerikában: ekkor értesült egy közeli barátja, a rendszert nyíltan bíráló Gheorghe Ursu mérnök letartóztatásáról és haláláról, és úgy döntött, nem tér vissza az országba. Könyveit a Ceausescu-diktatúra betiltotta, a könyvtárakból kivonta.

Jelentősek Shakespeare, Bertold Brecht és Moliere fordításai, költészetét Amerikában is elismerés övezte.

Nina Cassian legszebb versei magyarul is megjelentek különböző kortárs antológiákban, folyóiratokban, illetve a bukaresti Ifjúsági Könyvkiadó szerzői kötetében.

Amerikai hírforrások szerint tisztelői jövő héten vesznek búcsút Nina Cassiantól New Yorkban, majd hamvait Romániában helyezik örök nyugalomra.

 

Kis ízelítő azoknak, akik ismerik, és azoknak is akik nem ismerik verseit:

 

Nina Casian:

Ideje jött, Teremtőm

Ideje jött, Teremtőm, hogy lehűljön a tenger,
zsugorodjék a nappal, kitaszítson a hullám…
Nem távozhatom a nyárból, míg útra nem kél ő is,
míg csőrükbe nem veszik a darvak, mint egy
fátylat.

Leáldozásom percében, ez természetes,
a hold is utolsó negyedébe lép.
A pusztaság, amerre indulok,
egyenlő a mögöttem maradó semmivel.
Ideje jött, Teremtőm…

 

 

Szagtalan

Csak még egyszer jussak fel,
csak még egyszer megcsókolhassam
a hegy homlokát, Uram!

Hogy fülembe gyűjtsem a vékony süvítést,
és megtöltsem orrom szagtalansággal.
Csak még egyszer jussak fel!
Elheverve egy sziklán
érezzem, hogy a szakadék, mint az ereim,
tele levegős vérrel.
Elheverve egy sziklán
érezzem oly makulátlannak a havat,
mint a verejtékem.

 

(Zsille Gábor fordításai, Új Ember)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.