A nemzetbiztonsági bizottság elé vinné a trafik-ügyet az MSZP
- Budaörsi Infó
- 2013 május 14.
A parlament nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke a testület napirendjére venné a trafikpályázatok ügyét.
Molnár Zsolt hétfői sajtótájékoztatóján közölte: kezdeményezi, hogy a bizottság tagjai megnézhessék a pályázatokat, majd már azok ismeretében meghallgassák Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert és Gyulay Zsoltot, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. vezetőjét.
Azt mondta, bár továbbra is bíznak benne, hogy a pályázatokat nyilvánosságra hozzák, a kormányzat elzárkózott ettől. Annak azonban, hogy a nemzetbiztonsági ellenőrzésen átesett bizottsági tagok megismerjék a dokumentumokat, nem lehet akadálya – folytatta.
Az MSZP korábban az állami tulajdonú dohánykereskedelmi vállalat és a fejlesztési tárca vezetőjétől is hiába kért betekintést a dohányboltpályázatokba. Előbbi azzal érvelt, hogy a részvénytársaság nem minősül állami szervnek, a minisztérium pedig azzal, hogy a szerződéskötések után a pályázatokról készülő emlékeztetőket közlik, a győztes pályázatok megismerését viszont csak a nyertesek engedélyezhetik, így a minisztérium ahhoz nem járulhat hozzá.
Molnár Zsolt arról is beszélt, hogy a dohánykereskedelem évi 500 milliárd forintos piac, így – hasonlóan a szerencsejáték-ipar átalakításához – ezúttal is felvetődik a kérdés, hogy a piac újraosztásakor szervezett bűnözői körök tettek-e kísérletet érdekeik érvényesítésére, illetve hogy milyen külföldi lobbitevékenység folyt. Ugyanis – jegyezte meg – a pályázaton nyertes magánszemélyek között vannak, akik multinacionális cégekhez vagy más államokhoz kötődnek.
A szocialista bizottsági elnök ezért Pintér Sándor belügyminiszter és a felügyelete alá tartozó szervek vezetőinek meghallgatását is kezdeményezi.
Reményei szerint a testület két héten belül napirendre tűzheti a trafikpályázatok ügyét, ehhez azonban az kell, hogy a képviselők betekinthessenek a pályázatokba.
facebook:
0 Komment