Első alkalommal adták át a “Csakazértis” díjakat
- Budaörsi Infó
- 2013 április 29.
Első alkalommal ítélték oda a “Csakazértis” díjakat, az újságíróknak és szerkesztőségeknek adományozható elismerést Juszt László, Kardos Péter, Németh S. Szilárd, Tanács István, a Klubrádió és a Népszava kapta meg – közölték az alapítók a hétfői, budapesti díjátadás után az MTI-vel.
A díjat a “Csakazértis” címmel 1991-től 93-ig megjelent szociáldemokrata lap és annak egykori munkatársa, a 2003-ban elhunyt Szalai Pál újságíró emlékére alapította három szervezet: a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt. Az alapítást az idén márciusban, egy sajtótörténeti konferencián jelentették be.
Bódás Bianka, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) szóvivője ismertette: a díjjal “a társadalmi igazságtalanságok feltárásában kiemelkedő, az elesettek, kiszolgáltatottak ügyét empátiával képviselő, a civil kurázsit vállaló újságírókat és szerkesztőségeket szeretnék megbecsülni”.
“Díjunk egyfajta főhajtás, tisztelet kifejezése azok iránt, akik újságíróként a szó, a kép, az írás erejével állnak helyt” – tette hozzá.
facebook:
0 Komment