Fidesz: a DK alaptalanul vádaskodik
- Budaörsi Infó
- 2012 augusztus 09.
A Fidesz szerint alaptalanok a Demokratikus Koalíció (DK) állításai, amelyek szerint a nagyobbik kormánypárthoz lojális felső középosztályt részesítenék előnyben a közszolgálatban dolgozók gyermekeinek óvodai és bölcsődei ellátásával – áll a párt parlamenti frakciójának az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Niedermüller Péter, a DK alelnöke szerdai kommünikéjében úgy fogalmazott, hogy az Orbán-kormány döntése nyomán “a kormánypárt által alkalmazott köztisztviselők egy rétege” külön óvodai ellátásban részesítheti gyermekeit, és ezek az óvodák az átlagosnál lényegesen jobb lehetőségeket biztosítanak a gyerekeknek. Hozzátette, ez “a látszólag szokásos, elfogadott megoldás pontosan illeszkedik a kormány társadalompolitikájába, amely előnyökben részesíti a Fideszhez lojális felső középosztályt, miközben hátat fordít a nehezebb sorsú, szegény családoknak”, amelyek gyermekei gyakran semmiféle óvodai ellátásban sem részesülnek.
A közleményre reagálva a Fidesz képviselőcsoportja alaptalannak és érthetetlennek nevezte a DK “újabb vádaskodását”.
Hangsúlyozzák, hogy a közszolgálatban 2010 óta nem emelkedtek a bérek, miközben a cafeteria-keretek jelentősen csökkentek. Szavaik szerint ezért 2010-ben a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program célul tűzte ki, hogy minden olyan állami, illetve munkáltatói támogatást megad a központi közigazgatásban dolgozó közel 70 ezer kormánytisztviselő számára, amely segíteni tudja a hatékony és eredményes napi munkavégzést. Ennek része a gyermekek óvodai és bölcsődei ellátása is – mutattak rá.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy a közszolgálatban dolgozók gyermekei számára, költségtérítésért biztosított óvodai és bölcsődei elhelyezés nem új kezdeményezés, az már a szocialista kabinetek idején, így a Demokratikus Koalíciót vezető Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt is rendelkezésre állt.
Közölték: a DK állítása, amely szerint a lehetőség a Fideszhez lojális felső középosztályt részesíti előnyben, teljesen valótlan. Az igazság az, hogy ezt a lehetőséget főként a minisztériumi dolgozók gyermekei veszik igénybe; ezekbe az intézményekbe sem a kormány tagjainak, sem pedig más állami vezetőknek a gyermekei nem járnak – szögezték le.
A Fidesz – ahogy eddig, úgy a jövőben is – a magyar családok oldalán áll és kivétel nélkül minden óvodás és bölcsődés gyermeket támogat – hangsúlyozta a kormánypárti frakció.
Hozzátették: a Fidesz intézkedéseivel, köztük az óvodaépítési programmal, mindent megtesz annak érdekében, hogy az új köznevelési törvénynek megfelelően minden harmadik életévét betöltött gyermek számára biztosított legyen az óvodáztatás lehetősége.
facebook:
0 Komment