Titanic filmfesztivál 2012 – Hat nemzetközi premier

Hat nemzetközi premierrel várja a nézőket április 13. és 21. között a 19. budapesti Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek zsűrijében Kocsis Ágnes magyar rendező is helyet foglal. A jegyelővétel pénteken indul.

 

Akik április 11-ig jegyet váltanak a programban szereplő filmekre, 20 százalékos kedvezményben részesülnek – tudatták a szervezők az MTI-vel.

Az idei fesztiválra 29 országból érkeznek alkotások, az érdeklődők 57 egészestés filmből – közte hét dokumentumfilmből és nyolc zenés-dokumentumfilmből -, valamint hat kisfilmből válogathatnak. A kisfilmek kísérőfilmként szerepelnek a kínálatban.

A Titanic rangos elismeréséről, a Hullámtörők-díjról a Kocsis Ágnes mellett Muhi András producert – a Fliegauf Bence filmjei mögött álló szakembert – és Stefan Laudynt, a Varsói Nemzetközi Filmfesztivál igazgatóját is magában foglaló zsűri dönt.

Az idei merítésben külön hangsúlyt kapnak az északi filmek, és a Spanyolcsizma nevű szekcióban a díszvendég Spanyolország is több alkotással képviselteti magát.

A Titanic filmfesztiválon tartják hat mű nemzetközi premierjét. Az IDA:A című film Dániából érkezik, csakúgy mint az Akik ölnek – A múlt árnyai (Those Who Kill – Shadow of the Past). Finnországot képviseli a Tartozás – Indebted, míg a Bírlak – I Like You amerikai produkcióként ünnepli nemzetközi premierjét. Szintén az Egyesült Államokból érkezik a Hol volt, hol nem – Happily Never After. A nemzetközi bemutatók között szerepel egy magyar munka, a Kodály Method is.

A nemzetközileg is rangos seregszemle az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Kinóban, a Toldi moziban, az Örökmozgó Filmmúzeumban és az A38 hajón várja az érdeklődőket.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.